„Ahogy Sipos úr is. Nyár óta már nem a Silvio, hanem ez a magyar név ugrik be az elévült szóról, ez a mosolygós, első ránézésre kimondottan szimpatikus arc villan fel, szerintem nem csak nekem. Sokan azóta is képtelenek kitörölni őt az életükből, feltűnik ez az imádott, rajongott, rémes alak álmokban, verejtékes párnák, emléktöredékek, zavaros, elfeledésre ítélt múltszilánkok között. Az ő mosolyára, érintésére riadnak fel. Még ma is. Mert az undor, a megemészthetetlen múlt nem múlik, nem évül el.
A lábak közé osonó, lopakodó kéz (elévült), a játékra csábító mosoly (elévült), a természetesnek hazudott póz (elévült), a tönkretett élet, kicsúfolt, megrontott szerelem, összekarcolt, összekaristolt jövő – elévült, elévült mind. Hát nem. Az undor világában nincs helye a matematikának.