„A »liebe Angela« is megmondta már nem egyszer, mit tart a kétharmad kormányzásának mikéntjéről, de azt sem értették. Honi kormányzati nagyságaink egyszerűen más regiszterben beszélnek, mint a nyugati politikusok, azt a regisztert nem is értik, dekódolni sem tudják. Szóval van itt némi nyelvi-kommunikációs deficit, hogy azt ne mondjam: hátrány, és akkor a viselkedésbeli faux pas-kat nem is említettem.
Nagyon egyszerűen mondom: Barroso, az EB leköszönő elnöke nem bízik a fideszes kormányzatban. Megvan rá az oka, nekünk is, hasonló tapasztalatok alapján. Most, amikor az önkormányzati választásokra készülve narancsba borultak a fák és a lámpaoszlopok, minden fideszes arc a bizalmunkat kéri. A főváros hatodik kerületében például a polgármester asszony egy inkább hajlakkreklámra, mint választási plakátra hasonlító papíron. Nem indokolja, csak kéri, követeli. Indokolni bajos is lenne, a világörökségekhez sorolt Andrássy úton most is rogyadozik némely palota, a Kodály köröndi tűzvész után az önkormányzati balfogások még élénken élnek az emlékezetünkben. A Hunyadi téri piac felújítását ígérték: a teret díszburkolattal fedték le és megépítették rajta a főváros legdrágább nyilvános vécéjét, amely – a kerületi tájékoztató szerint – helyet ad koncerteknek(?) is. A piac maradt a régi, pusztul tovább. Mit kaptunk az elmúlt négy évben a fideszes önkormányzattól a karácsonyi betlehemes és a húsvéti nyuszis-tojásos képeslapot leszámítva? Semmit, hacsak azt nem, hogy kerületünk, a gőgösen diplomatanegyednek is nevezett hatodik kerület lett a főváros bűnügyi szempontból legfertőzöttebb része, messze maga mögé utasítva a nyóckert és a francstattot. Azt kérni ilyen helyzetben, hogy továbbra is bízzunk benne? Válasszuk meg őt, hogy folytathassa, amit eddig (nem) tett? Feneketlen butaság, cinizmus vagy valami még rosszabb kell ehhez.
Akiben bízunk, arra rábízzuk magunkat, az értékeinket, azt gondolva, hogy helyettünk, a mi érdekeinkben jár el. Ezért nevezzük őket képviselőknek, országgyűlési és önkormányzati képviselőknek. A bizalmat általában nem könnyű elnyerni, de nagyon könnyű méltatlannak bizonyulni rá és elveszíteni. Az elmúlt évtizedekben a németországi választások során Kohl és Schröder mindig azt kérte a választóktól, hogy bízzanak benne (Vertrauen) – csalódás lett a vége. 2009-ben a szövetségi választásokon Angela Merkel mást emelt be választási jelmondatába: »A bizakodást választjuk« (Wir wählen die Zuversicht).* A két szó jelentése között az a különbség, hogy míg az előbbi esetben valaki egy másik személyt választ bizalma tárgyául, »belehelyezi« a bizalmát, a másodikban a bizakodás az egyén belső magabiztosságán alapul. A bizakodás az autonóm ember belső állapota. Aki egészséges módon bízik magában, az nem hagyja, hogy packázzanak vele, nem habozik a bizalmára érdemtelenné vált politikusokat elküldeni oda, ahová valók.”