A skót nemzet születése

A nemzeti önrendelkezés örök kérdése az elmúlt hetekben Skócia függetlenségi népszavazásával kapcsolatban került elsősorban a figyelem középpontjába. Ennek kapcsán érdemes megnéznünk,hogy skót nemzettudat, nemzeti identitás milyen milyen alapon nyugszik, és mi ennek a történelmileg azonosítható háttere. A meglepő az, hogy – legalábbis Skócia egészére nézve – nem az etnogenezis alapján. Ennek pontos megértéséhez a történelmi földrajzot kell segítségül hívnunk, amiből kiderül: a skót Alföld és Felföld lakóinak közmondásos ellentéte mély történelmi okokra vezethetők vissza.

Bár a két eltérő eredetű országrész már jó hétszáz éve elkezdett erősebben is egybeforrni, de a különbségek sokáig fennmaradtak. A skót Felföld lakói egyrészt az Ír-szigetről érkezett gaelek, másrészt őshonos piktek voltak (mindkettő kelta nép), akik egyesülve hozták létre az „ős-skót” nemzetet. Az ő uralmuk ugyanakkor nem – az Anglia és Skócia közötti határt nagyjából mai napig kijelölő – Hadrianus faláig terjedt, hanem az ettől északra fekvő Antoninus faláig (mindkettő a rómaiuralom alatt épült) – ami éppen a skót Felföldet és Alföldet választja elegymástól.

Az angolszász inváziót követő „hét királyság” időszakában az angol királyságok uralma – hozzávetőlegesen – nem Hadrianus, hanem Antoninus faláig terjedt. Vagyis magába foglalta a Skót Alföldet is.

A mai Skócia déli részének lakosai tehát angol, és nem skót származásúak voltak. A piktek és gaelek egyesülésével létrejött skótok csak később terjesztették ki uralmukat erre a területre, de a különbség és az ellentétek hosszú ideig megmaradtak a két országrész között.

Fontos megjegyezni, hogy bár a római uralmat követő (germán) angolszász hódítás és az ennek során létrejövő „hétkirályság” időszaka jelentősen átrajzolta Anglia térképét és történelmét, etnikailag nem jelentett döntő változást. Az angolszászok ugyan uralkodó helyzetbe kerültek az őslakos (kelta) britonok felett, de mivel számszerűleg jóval kevesebben voltak, az alapnépesség döntően kelta eredetű maradt. Amikor tehát angolok és skótok közötti eredetbeli különbségekről beszélünk, látnunk kell, hogy etnogenezisüket tekintve egymáshoz erőst közelálló népekről van szó.

Az egységes angol királyság I.(Hódító) Vilmos uralma alatt (1066-1087) jött létre. Az Anglia és Skócia közötti jól ismert határ ekkor alakult ki, nagyjából ott, ahol ezt Hadrianus fala kijelölte. Ez azonban nem etnikai, hanem politikai határ volt. Ami korántsem meglepő, mivel a nemzetnek, az etnikumnak a középkorban még nem volt meghatározó jelentősége az államszervezés szempontjából.

Skócia és Anglia között a hatalmi harcok I. Eduárd angol király idején, 1290. után élesedtek ki. A skótok végül győztek a függetlenségi háborúban, ami megerősítette elkülönülésüket az angoloktól. Azonban mind a függetlenségi harcok idején, mind a mindennapi életvitelben határozott különbség volt az országon belül: míg a Felföld harcias skótjai élesen szemben álltak az angol uralommal, addig a skót Alföld lakói inkább kiegyezéspártiak voltak. Ami annál inkább érthető, hogy Hadrianus falának mindkét oldalán gyakorlatilag ugyanaz a nép élt.

Az Angliától egyre határozottabban elkülönülő, majd az 1707-es unió után saját kulturális azonosságát Nagy-Britannián belül erősíteni akaró skótok (akik ekkor már nem a piktek és gaelek utódait jelentik csupán, hanem Skócia minden lakosát, származásra való tekintet nélkül) kiterjesztették az egész nemzetre az eredetileg a Felföldre korlátozódó gael-ír eredetű skót identitást. Ennek intenzitása azonban – érthető okokból – eltért a Felföld és az Alföld lakói között, még ha a belső mobiluzáció miatt idővel csökkenő mértékben is.

A nemzeti identitásnak – az írekhez hasonlóan – a vallási elkülönülés is támaszt ad. A skótok 80%-a a mai napig a skót presbiteriánus egyház tagja (10% anglikán és 10% római katolikus mellett), vagyis a skótoknak az angolokhoz hasonlóan, de tőlük elkülönülve nemzeti egyházuk van. Ez azonban kevésbé éles ellentétet jelent, mint Írországban, mivel ott római katolikus írek állnak szemben a protestáns angolokkal, itt a protestantizmuson belül húzódnak a törésvonalak. Ez a fajta vallási identitás független a skótok történelmi és etnikai gyökereitől, mivel egyesíti a pikt-gael eredetű felföldieket és az angol-briton eredetű alföldieket.

Az idő mindenesetre a skótok identitás-erősödésének dolgozik. Amit a függetlenségi népszavazás demográfiai jellemzői is jól mutatnak: míg az idősebbek többsége az Egyesült Királyságot, a fiatalok nagy része a független Skóciát támogatta. Skócia esetében azt tapasztalhatjuk, hogy a politikai alapon – sok-sok évszázaddal ezelőtt – meghúzott határvonal az évszázadok alatt egységes nemzettudatot hozott létre. A népszavazás eredményének területi bontásán már nem mutatható ki élesen az Alföldés a Felföld sokáig eltérő nemzeti attitüdje.

Ennek ellenére a „forradalmár” és a „kiegyezéspárti” megosztottság alighanem tartósan megmarad. Törésvonal nem csak Skócia és Anglia, hanem – hasonlóan a kuruc–labanc vagy a 48-as–67-es ellentéthez– a Skót Felföld és a Skót Alföld eltérő történelmi tradíciója között is mélyen húzódik. Utóbbi ma már nem elsősorban földrajzi értelemben, hanem az ez által meghatározott hagyományok és magatartásminták alapján.

Hegedűs Tamás