„A harmadik pólus problémája az oligarchia-kérdés alesete, s mint ilyen, globális jelentőségű. A politikai eliten kívül, felül álló gazdasági érdekkörök politikai befolyása nemcsak Kelet-Európa vagy Latin-Amerika problémája. A nyugati liberális demokráciák számára is fő kérdés, hogyan szorítható vissza a demokratikus versenyt felülíró üzletemberek hatalma.
Az oligarchia-kérdésnek kiterjedt irodalma van a kortárs politikatudományban. Bár maga a probléma nem újkeletű, mégis elsősorban a posztkommunista átmenet kérdésével és elsősorban Kelet-Európával (Oroszoroszág, Ukrajna) hozzák összefüggésbe. Ugyanakkor a közepesen fejlett társadalmak jellegzetes problémájának, valamint Latin-Amerika gazdasági-politikai tünetének is tekintik.
(...)
A nemzetközi elemzések összességében arról szólnak, hogy az (1) oligarchák gazdasági-pénzügyi hatalmukat közvetve, vagy közvetlenül politikai hatalommá alakítják, hogy tovább növeljék monopolisztikus hatalmukat. (2) Mindezt alapvetően láthatatlanul teszik, így kivonják magukat a politikai verseny kontrollmechanizmusai alól. (3) Ezzel egyúttal kibújnak a választói akarat felhatalmazó és elszámoltató funkciója alól is. (4) A demokratikus intézményeket eszközként használják, hogy legitimáló funkciójuk révén – például választások – hatalomban tartsák saját érdekeik érvényesítőit. (5) Ezáltal magára a demokráciára, a demokratikus intézményekre azok tudatos »félrehasználása« révén jelentenek veszélyt.
(...)
A centrális erőtér kiépülése és megszilárdulása ezzel szemben a harmadik pólusra nézve jelent veszélyforrást. A centrális erőtér éppen arról szól, hogy a centrális politikai elité a hatalom. Mivel csak egy pólus van, ezért a harmadik pólus alkupozíciója is gyengül.
S itt érintkezik a hatalompolitikai dimenzió a választói felhatalmazás kérdésével. Ha a politikai elit a legerősebb, a gazdasági és pénzügyi érdekcsoportok nem írhatják felül a választott politikusok autonóm döntéseit és a választópolgárok felé történő elszámoltathatóságukat.”