A sötétség hosszú árnya – avagy a kommunizmuskutató ipar

„Az adatbázis azonban sokkal komolyabb problémákat is felvet, és ezek jól jellemzik a mögötte álló történelemszemléletet – pontosabban történetpolitikát – is. A sajtóban sokat olvashattunk az olyan abszurd bejegyzésekről, mint Faragho Gábor vezérezredesé, a csendőrség (!) felügyelőjéé (az 1944 szeptemberében Moszkvába küldött fegyverszüneti delegáció vezetője), vagy id. Antall Józsefé, aki kisgazda politikus, miniszter és országgyűlési képviselő volt. Ez azonban valójában nem tévedés, hanem az ipari kommunizmuskutatás választott megközelítéséből fakad. Az adatbázis alkotói jól láthatóan egységesen kommunista korszakként kezelik az 1944. december 21-én megalakult Ideiglenes Nemzeti Kormány és a rendszerváltás közti időszakot. Mivel id. Antall és Faragho (vagy rajtuk kívül az adatbázisban szintén előfordult Vörös János, 1944 márciusát követően a Magyar Királyi Honvédség vezérkari főnöke) miniszterek voltak valamelyik átmeneti, még csak nem is kommunista dominanciájú kormányban, így ők szükségszerűen kommunista bűnösök is.

Ez a megközelítés természetesen gondolkodás nélkül egyenlőségjelet tesz az 1944 végétől 1947-ig vagy 1948-ig tartó felemás módon demokratikus, de még sem diktatórikus korszak és a diktatúra közé. Ez azonban nem az egyetlen probléma ezzel a homogenizáló megközelítéssel. Azzal, hogy azonos módon méretik meg a kommunista hatalomátvétel korszaka és a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évek is, az adatbázis összeállító egyáltalán nem vesznek tudomást arról, hogy a harmincas évek végétől született generációk számára a szocialista rendszer már jórészt adottság volt. Karriert csinálni is csak annak elfogadásával lehetett. Mivel a »bűnösök« adatbázisa nem csak párt-, hanem állami vezetőket is tartalmaz, akik közül többen jól láthatóan elsősorban bürokratikus és kevésbé politikai karriert futottak be (még akkor is, ha a politikai lojalitás ehhez alapfeltétel volt) ugyanolyan felelősséget tulajdonít a hatalomátvételt lebonyolítóknak, a koncepciós perek végrehajtóinak és a rendszerbe beleszületetteknek, ami erkölcsi értelemben is abszurd, nem csak történetileg. Ennek a szemléletnek a másik, nehezen hihető következménye az, hogy a nyolcvanas évek reformerei is ugyanolyan megítélés alá esnek, mint Rákosi Mátyás.”