Eszméletlenség

„A hősök, különösen a mitikussá váló múltbeli hősök, a közösség szolidaritásának és összefogásának, valamint közös értékeinek a megtestesítői. Nem meglepő, hogy olyan körülmények között, amikor széleskörűen megkérdőjelezésre kerülnek egy társadalom alapvető történelmi eseményei, valamint értékei – az olyanok is, amelyekről hosszú időn át csaknem teljes konszenzus uralkodott – nem létezik a hősöknek kultusza, vagy nem oly mértékben, mint egyébként szokásos vagy a múltban jellemző volt. A »hőskultusz« mint fogalom is lejáratódott, hála a huszadik század történéseinek és a modern világ kiteljesedéseiként színre lépő totalitárius diktatúrák által szentesített »személyi kultuszoknak«. A személyi kultusz tipikusan hazug megcsúfolása és kiforgatása volt a hőskultusznak. Eredendően annyit jelent, mint a közösség által követett, nagy történelmi személyiségek példái által felszentelt normák tisztelete. Odinban, Mohammedben vagy Shakespeare-ben (Carlyle kevésbé problematikus példái) a személyükben megnyilvánuló Gondolatot tiszteljük, véli Carlyle.

Olyan társadalomban viszont nem lehet a nagy személyeknek sem tisztelete, ahol a Gondolat alárendelődik a tautologikussá vált technikának. Egy modern munkamegosztáson alapuló társadalomban, ahol a modernitás erői csaknem szabadon érvényesülhetnek, nincs min csodálkoznunk, amikor romba dől a kollektív emlékezet. A rombolás a modern világ lényege: lerombolni és feledésbe süllyeszteni mindazt, ami túlmutat a materializmus ájultságán.”