Fejjel a falnak

2014. augusztus 23. 09:32

Már majdnem elhittük, hogy lassan kikecmereg a világ a gazdasági válságból. Úgy tűnik, az óvatos öröm is korai volt, a nagyhatalmi játszmák ismét gondoskodtak arról, még véletlenül se lássuk meg a fényt az alagút végén.

2014. augusztus 23. 09:32
Kiss Gergely
MNO

A gazdasági háborúnak természetesen az oroszok is megisszák a levét. Moszkva már több mint egy hónapja nem jut hitelhez, a kormány kénytelen szüneteltetni a kötvényárveréseit. A befektetők ugyanis túl magas hozamot várnak el az ukrán válság miatt. Nem jön pénz az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banktól sem, miután felfüggesztették az oroszországi beruházások finanszírozását. Az országból az idei első fél évben 74,3 milliárd dollár tőke áramlott ki, ez több, mint tavaly összesen.

Mit tehet ebben a helyzetben a magyar kormány? A kabinet határozottan jelezte, az álláspontja egyértelmű a demokratikus értékekről és az országok szuverenitásáról, de az orosz–ukrán konflisokra adott válaszok sértik a gazdasági érdekeinket. Lehet lobbizni az uniónál, hogy emelje fel a veszteségek kompenzálására biztosított keretét, lehet egyeztetni a magyar–orosz gazdasági vegyes bizottság ülésén, vagy éppen megpróbálni segítséget adni a cégeknek új piacok szerezéséhez. Mindez csak átmeneti könnyebbséget adhat. Jobban járnánk, ha az unió felülvizsgálná a szankciókra épített politikáját. Kár lenne elmenni a falig, mert előbb-utóbb Brüsszelnek és Moszkvának is be kell látnia: egymásra vannak utalva.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!