A felcsúti Pöröly és az ő népe

„A honfitársaimat szidom, akik ezt tűrik. Akik jól érzik magukat egy országnyi méretű tébolydában. Sőt, örömüket lelik benne. Kádár népét szidom, amelyik nem más, mint Orbán népe. Kádárt sem szidom, sok tekintetben különb ember volt, mint Orbán. Csak az ő népüket szidom. (...)

Pedig nem Kádár népe vagyunk, hanem Kossuthé. Igaz, hogy minden évben csak egy napig, március 15-én, de akkor tetőtől talpig. Felkokárdázva elől, hátul. Március 16-án már teszünk a szabadságra.

Meg Szent István népe is vagyunk augusztus 20-án. Augusztus 21-én már teszünk az egész kereszténységre. A megbocsátásra, a felebaráti szeretetre meg minden egyébre. Parlamenti kereszténydemokratáink teszik a kereszténységükre a legnagyobbat, a leglátványosabban. Stílusukkal, diktátumaikkal, minisztereikkel. A parlamentben ők csinálnak bohócot Krisztusból.

Az év többi napján pedig Horthy, Szálasi, Rákosi és Kádár népe vagyunk. Ámbár ma már önként és dalolva, szabadon választva a vezért. Akár kétharmaddal is. Akár kétszer is.

A vezér, a felcsúti pöröly, Tusványoson odacsapott. Eljöttnek látta az időt. Nagyot, hogy messze hangozzék. Hallja meg a világ, ő aztán nem kínlódik tovább, Magyarországon nem lesz demokrácia. Csak illiberális demokrácia. Hogy az meg mi, hát megmagyarázza annak, aki ezt nem érti. Szigorú tekintettel. Megkérdőjelezhetetlenül és megmásíthatatlanul. Mellette ott mosolyog kirúgott államtitkára. Meg a nemzet és családmentő püspöke. Átszellemülten magyarázza a megmagyarázhatatlant. Megérteni csak az képes, aki azonosul vele. No de ha azonosul, azonnal a nemzeti tébolyda minősített tagja. Akkor ő Horthy, Szálasi, Rákosi és Kádár népének reinkarnációja, hiszen ennyi és ekkora baromságokat csak a nemzetmentők és a kommunisták tudtak mondani, és a híveik elhinni. Ha nem azonosul, kizárja magát a színmagyarok nemzetéből, és szedheti a sátorfáját.”