Hazánk, a nemzeti tömeglények keltetője

„Ha valakit fáraszt a bölcselkedés, összefoglalom neki röviden: a nacionalizmusban, a (liberál- és autokratikus) fasizmusban, a nácizmusban és a bolsevizmusban nem te vagy érdekes, olvasó, hanem valamilyen kiemelt tulajdonságod, amelynek révén egységbe forrhatsz a többivel. Ha nem akarsz, nem vagy tán ember sem. A konzervativizmus ezzel szemben a konkrét, az egyes, a megismételhetetlen embert keresi úgy, ahogy a környezetében létrejött és megmutatkozik. A fasizmusok politikai elve az Egységes Közösség (a Nemzet, az Állam, a Faj, az Osztály), a konzervativizmusé az életek. Ebből rendkívül különböző politikai logikák következnek, amelyek végén az egyik oldalon az alávetettség, a másik oldalon -- ha jól él valaki a politikai szabadsággal -- az autonómia áll. Pogányság és kereszténység. Kultusz és kultúra. Fundamentalizmus és konzervativizmus.

Nem véletlen, hogy Magyarországon a politika hegemón referencia pontjává vált korporatív Nemzet (illetve a helyében eljáró Állam) folyamatosan gazdagodik (termelő cégekkel, bankokkal, stadionokkal, növekvő adókkal), de az életek szegényednek. Orbán Viktor vasárnapi kifütyülése halvány biztatás volt arra, hogy az embereknek (talán a B-közép érdekein túl is) lassan leesik az a halvány különbség, amely a nemzeti tömeglényük jól tartása és az emberi életük sorvadása között feszül.

Az élet védelme (ha kell, a nemzettel szemben is) a konzervativizmusok elsődleges definiáló és összetartó ereje. A kérdés, kijelöli-e ezen túl a konzervativizmus az életnek azokat a jellemzőit vagy formáit, amelyeket valamilyen okból különös védelem illet? Erről majd a legközelebb.”