A magyarországi sajtó és a hatalom az első világháború kitörésének idején

„Az előzetes cenzúra általános bevezetésére ugyan nem került sor, de egyes, »arra okot szolgáltató és (külön megjelölendő)« sajtótermékeket kötelezhettek arra (12001/1914. számú I. M. E. számú rendelet), hogy közleményeiket a megjelenés előtt mutassák be a kijelölt hatósági szerveknek. Talán meglepő, de – eltérően Ausztriától – általános érvényű sajtócenzúra nem volt Magyarországon az első világháború időszakában. Voltak is olyan hangok a Monarchia osztrák felében, amelyek szerint a magyarok által mindig olyan nagyon féltett paritást ezen a téren is érvényesíteni kellene, vagyis hogy a cenzúrát Magyarországon is be kellene vezetni.

Cenzúra tehát nem volt, de azért néhány lapot még a háború első hónapjaiban betiltással sújtottak. Ez lett a sorsa pl. a budapesti Független Hírmondónak, a Rendkívüli Újságnak, a Szlovenszky Denniknek, a Kassai Munkásnak, a Fiumében megjelenő Reijcke Novinenek és a La Voce del Popolonak, továbbá a szerb nyelvű, újvidéki Zasztavanak és a nagykárolyi Közérdeknek is. Igaz, hogy ezek a betiltások nem voltak véglegesek, többnyire néhány napra vagy esetleg egypár hónapra korlátozódtak.

A kormányzat nem akart feltétlenül keménykedni, mert arra nem is volt szüksége, hiszen a lapok többsége a háború kitörését – az Európa szerte megfigyelhető háborús párti közvéleménynek megfelelően – üdvözölte. Nemcsak a kormánypárti, hanem a mérsékelt ellenzék lapjai is a Szerbiával való leszámolást sürgették, megelőzve ebben a magyar kormányt is, hiszen tudvalevőleg Tisza István miniszterelnök csak hosszabb tépelődés után adta hozzájárulását a hadüzenethez, miután német birodalmi körök kifejezésre jutatták, hogy a Monarchia elveszti támogatásukat, és az Orosz Birodalommal szemben egyedül marad, amennyiben nem használja fel indítékként Ferenc Ferdinánd trónörökös meggyilkolását Szerbia megtámadására. Egyedül néhány lapnak voltak fenntartásai a háborús hangulattal szemben: így pl. a Károlyi Mihály és Justh Gyula által fémjelzett politikai csoportosulást képviselő Magyarságnak, valamint a Jászi Oszkár körüli polgári radikálisok nézeteit kifejező Világnak. Leginkább háborúellenes magatartást a szociáldemokrata napilap, a Népszava foglalt el. Tisza István miniszterelnök azonban magához rendelte Garami Ernőt, a Népszava főszerkesztőjét, és »a legszigorúbban figyelmeztette«, hogy »a lapot, ha hangját nem változtatja meg, (…) azonnal betiltja« (A Magyar Munkásmozgalom Történetének Válogatott Dokumentumai. 4/B kötet. Budapest, Kossuth, 1969. 14.). A Népszava értett a szóból, és ezt követően idomult a »mainstream« irányhoz.”