„Milyen újdonságok tapasztalhatók a katolikus–ortodox párbeszédben?
Az ortodox világ rendkívül szerteágazó, mert számos egyházból tevődik össze. Jelenleg Ukrajnában a legnehezebb a helyzet, mivel a moszkvai ortodox patriarkátus a katolikus egyház szemére veti, hogy nem választja el egyértelműen a hitet a politikától. Ellenben a konstantinápolyi ökumenikus patriarkátussal nagyon jók a kapcsolatok, a barátság régi keletű. Ez jól látszik a kölcsönös látogatásokban: Szent Péter és Pál ünnepe alkalmából Rómába, Szent András ünnepén pedig Konstantinápolyba utazik a két egyház küldöttsége. Ez a hagyomány a jövőben is bizonyára elősegíti a szeretetközösséget, amely spirituális szinten már működik. Sajnos ugyanez nem mondható el több más ortodox egyházzal kapcsolatban, amellyel jelenleg elképzelhetetlen, hogy közösen imádkozzunk. Éppen ezért sürgősen szembe kell nézni az ortodoxok és katolikusok közötti egység keresésének kihívásával. (...)
Közös kötelezettségünk az Európában terjedőben lévő szekularizáció jelenségének feltartóztatása.
A katolikus egyház éppen e célból indította el az új evangelizáció misszióját. Ennek kell, hogy legyen ökumenikus dimenziója is, együtt kell szembenéznünk az elvilágiasodás kihívásával. Szülőhazámban, Svájcban például a lakosság 37 százaléka katolikus, míg 29 százaléka protestáns. Nagyon sok a vegyes házasság. Ezt a jelenséget az ökumenikus egyetértés kezdetének kell tekintenünk, mert ha katolikusok és protestánsok úgy élnek együtt, hogy nem tartozhatnak ugyanahhoz az egyházhoz és nem részesülhetnek az Eucharisztiában, az nagy gondot okoz.
Elősegítheti a békét és a kiengesztelődést a keresztény egyházak és felekezetek közötti párbeszéd?
Először is bátrabban kell szót emelnünk a keresztényüldözés ellen, ugyanis ma többet üldözik Krisztus követőit, mint az első századokban. Számadatok igazolják, hogy ma a világon a hitükért üldözött emberek 80 százaléka keresztény. Azt hiszem, hogy túl sokat hallgatunk erről. Minden közösségnek, minden egyháznak megvannak a maga vértanúi. A vér nem megoszt, hanem egyesít. Az ősegyházban úgy mondták: a vértanúk vére az Egyház magvetése. Ma elmondhatjuk, hogy a vértanúk az ökumenizmus és az egység magvetése a jövő számára. II. János Pál nyomán Ferenc pápa a szenvedés ökumenizmusáról beszél. Ez az ökumenikus ügy mély és spirituális alapja. Ez főként a kereszténység szülőföldjére, a Közel-Kelet országaira igaz, ahonnan a keresztények elmenekülnek, kénytelenek elhagyni hazájukat, mert különben megölik őket. Szomorú látni, hogy az üres épületek magukra maradnak az emberek nélkül. És ha ez megtörténik, sokat veszítünk. Pozitív jeleket is látok azonban: néhány helyen, például Szíriában az üldözés egyesíti a keresztényeket.”
