Korszemek III. rész

„Harminc fokban hömpölygő embertömeg, amíg az óriáskerék ellát. Ellátó kert, elvert aprók körtánca, sörbe öntött kézműves víz. Vizoviczki garaton felkúszó, hangszálakat maró polipja. Deák Ferenc felpezsdült tere és áhított bankjegye. Szorongó szürke padkák, rajtuk rojtos farmeres tinik eltört deszkalapjainak reccsenése. Dizájnelemes buszterminál, fröccsöntött műanyag poharak terasza. Trikolór tejivó keverve, nem szórva. Ezerforintos bikini modell, épülethálónyi metafora. Anker középút, kisker árrés. Önerőtlenített ötker torka szakadta, inflált húspiac, kávé és Cayenne, éjfekete zacc. Escortosított kurva, külföldi legénybúcsú, hazai leánytemető. Lolka és Bobek. Kazinczy, két homeless az utcafronton, az Alcohall of Fame. Fél méltóság.

Dohány, trafik, piros karika tizennyolc. Szabad Magyarország, piros karika huszonöt. Szabadság tér, nagy képernyőn kivetített sportesemény, tolongó fabódés kitelepülők, port nyelő lakosok. Ex-átkos Lipótváros. Szűrös Mátyás kiáltása, kerek asztal, bal panel, jobb klikk, mentés MO-ként. Húszas éveiben járó, céltalan fiatal felnőtt, a félhomályos romkocsmák dohos bútordarabja. Budapest mellékterméke. A melléktermékem.

Állsz, és csak bámulsz engem, mint egy ma született bálványt. Vonz az, amit felfedek önmagamból. A telezsúfolt főterem, a bankjegyem, a fáimra aggatott lámpák fényei, a gyönyörű nőim, a mámorom ígérete, a felhívásom a keringőre, a szem, amit az arcom közepére tettem. Látom rajta keresztül, ahogy nem találod rajtam a helyedet, de őszintén, nem érdekel, hogyan érzed magad, csak táncolj tovább.”