Érkezhet az ifjabb Sarkozy a francia politikába, és nem akárki a példaképe
A volt elnök fia az elmúlt 15 év nagy részét az Egyesült Államokban töltötte, s innen visszatérve jelent meg a francia nyilvánosságban.
Miskolcon teljesen mindegy, hogy a baloldal feladja-e a soha igazán magának nem vallott elveket a szavazatokért, vagy éppen most lesznek őszinték és állnak a helyben élő korábbi szavazóik mellé.
Ha nem lennék magam is cigány és nem látnám minden nap a munkámból adódóan, mekkora a baj cigányügyben az országban, akár még izgalmasnak is tartanám azt a folyamatot, amellyel az elmúlt napokban nagyon gyorsan megtelik a közélet. Főleg azért, mert 25 év után klasszikusnak feltüntetett toposzok hullanak végre a porba, és immár ezt azok is hajlandók elismerni (vagy legalábbis a realistábbjaik), akik mindezidáig nem akarták ugyanazt és ugyanúgy látni, ahogyan azt a politikai ellenfeleik tették.
Évek óta várom, hogy leírhassam, és ne csak lakossági fórumokon mondhassam el: a klasszikusnak tekinthető baloldali szavazók is legalább annyira előítéletesek a cigányokkal szemben, mint az általuk gyűlölt jobboldaliak; sőt, egyes részein az országnak sokkal szélsőségesebben, sokkal durvábban nyilatkoznak róluk. Azt csak a jobboldallal szemben évek óta meghatározni képtelen baloldali politika próbálja meg elhitetni a saját politikusaival és szavazóival, hogy ha a jobboldal kritikus a cigányokkal szemben (a szélsőjobb pedig kimondottan cigányellenesen kommunikál), akkor nekik muszáj felvállalniuk azt a szerepet, amelyben majd ők befogadók, szolidárisak lesznek (vagy annak tűnnek); hiszen ezzel lehetne ellenpontként szolgálni a cigányokat a saját megítélésük szerint ostorozó és bántó jobboldali politikával szemben. Ha ők arra, akkor mi erre. Ha ők így, akkor mi majd úgy.
Aki kicsit is érti ezt az országot, az tudja, hogy ez közel 15-20 éve biztosan jellemzi Magyarországot, és a baloldal szerette volna mindig is annyira kisebbség–, és főleg cigányellenesnek beállítani a jobboldalt, amennyire csak lehetett; kimondottan azért, hogy azzal ők nagyon is európainak, befogadónak, modernnek tűnjenek. Főleg, hogy ha még a realitástól néha fényévekre révedező liberálisnak mondott partnerekkel is koalícióra kellett kelniük.
*
A valóság igazából ezzel szemben az, hogy egy 1500 fős vidéki faluban a helyi MSZP-s, a helyi fideszes és a helyi jobbikos politikus ugyanazt gondolja a cigányokról. Megismétlem, ugyanazt. És ugyanez jellemzi a szavazóikat is. Ami viszont nagyon fontos: mindez nem azért alakul így, mert valami cigányellenes nagykoalíció lenne helyi politikusok és a szavazók között, sokkal inkább arról van szó, hogy nem egy pártideológia mentén élik az életüket, hanem úgy, ahogyan azt a saját természetük megköveteli. Ebben pedig hasonló dolgokra adott reakciók tekintetében nincs különbség. Ha egy faluban félni kell néhány cigány családtól, akkor teljesen mindegy, hogy melyik párt szimpatikusabb a helyben élőknek külön-külön, ugyanazt élik meg és ugyanúgy reagálnak. Nem hiszem, hogy MSZP-szavazóként bárkinek is kevésbé fájna, ha ellopják a terményét, háziállatát, mint egy jobbikosnak; vagy mélyszociológiai elemzéseket olvasgatna az ÉS-ben, ahelyett, hogy hangosan káromkodna, amikor reggel a lopást felfedezi.
Ki lehet mondani: ha a Fidesz és a Jobbik elfoglalta a politikai mezőnek azt a felét, amelyben a cigányüggyel kapcsolatosan keményen, és sokszor az átlagember szemével lehet látni a dolgokat; akkor az MSZP kelletlenül ugyan, de elfoglalja azt a mezőt (bemászik abba a sarokba), amelyben mindezt csak vitatni, támadni lehet − még ha ő maga is tudja, hogy ez nehézkes, álszent és sokszor demagóg. Az igazán érdekes az, hogy egyes liberális politikusok és gondolkodók ugyanezt élvezettel tették az MSZP mellett éveken át, egészen addig, amíg kiderült, hogy nincs senki, akinek ezt bizonygathatnák.
Ebből a pozícióból aztán persze lehet menni tüntetni újságíró ellen, fel lehet venni „Cigány vagyok” feliratú táblát magas szintű, vezető politikusnak, és körbe lehet kiabálni a világot azzal, hogy magyar jobboldal kirekesztő. Zsidó- és cigányellenes. Még ha maguk között ők is tudják, hogy ez nem pontosan így van.
De persze a dolgok változnak, a végtelenségig ez sem mehet. A 2014-es parlamenti választások után az MSZP-ben valaki végre ki merte mondani: a vereség egyik oka az volt, hogy a rendpártiság gondolata még csak fel sem vetődhetett a kampányban, miközben a szavazóik nagy része az ország leginkább lecsúszott részeiben egyetlen dolgot szeretnének: rendet. És rend ebben az országban nagyon sok helyen sajnos csak akkor lesz, ha foglalkozunk a helyben élő cigányokkal és a velük élő nem cigányokkal. De ez meg csak akkor lehet, ha kimondja egy adott politikai formáció, hogy cigányügy van, cigányokkal foglalkozni kell, a cigányokkal kapcsolatos dolgoknak, állapotoknak, jellemzőknek változniuk kell. Úgy látszik, most jutottunk el erre a pontra. Miskolcon teljesen mindegy, hogy a baloldal feladja-e a soha igazán magának nem vallott elveket a szavazatokért, vagy éppen most lesznek őszinték és állnak a helyben élő korábbi szavazóik mellé.
A dolog másik izgalmas vetülete az, ahogyan összecsúsznak és szétválnak fogalmak, értékek, ideológiák által elvárt viselkedésminták. Kiderült, hogy aki sok cigányt lát a börtönben (és erről még szólni is mer), az nem demokrata többé. Sőt, már rasszista is egyben. Azonnal. Egy szűk kör megint megmondja, hogy mit szabad és mit nem szabad. Kvázi azt mondják ki, igaz demokratának nem illik látni a valóságot, helyette egy elképzelt, idealizált és nagyon demokrata világért kell küzdenie, ami azért nem jöhet el soha, mert a nem demokraták (akik egyre többen lesznek sajnos) ezt nem engedik. Nem engedik azzal, hogy nem gondolkodnak demokrata módra, nem viselkednek demokrata módra, és kiszolgálják az ordas eszméket, amikor egy idő után le szeretnék vetkőzni a kényszer-demokraták szűkös jelmezét.
*
És akkor itt feltehető a kérdés, ki is a valódi demokrata? Én magam nem bocsátkozom vitába ezzel kapcsolatosan senkivel, de felvethető a demokraták lemérése mellett az is, hogy vajon hol kezdődik a rasszistaság?
Egészen érthetetlen, hogy az elmúlt napokban gyakorlatilag lemérhetővé vált a rasszizmus. 3 kiló, 60 deka, 143 méter. Ami ennél kevesebb, az még nem az, fölötte viszont igen. Vagy inkább egy magaslati pont, ami felett már rasszizmus van, az alatt pedig még nincs.
Az a gond, hogy ez a magasság folyamatosan lejjebb kerül, minden nap kevesebb is elég ahhoz, hogy valakit rasszistának bélyegezzen meg 100-120 ember ebben az országban.
Kár, hogy ők nem fogják fel (nem akarják felfogni), hogy valamit megélni és arról szólni nem egyenlő azzal, hogy indok nélkül legyen bárki is kirekesztő, befelé forduló, cigányellenes. Mert az emberek nagy többsége nem indok nélkül fordul el a cigányoktól. Itt is elmondom, az előítéletek elleni leghatásosabb küzdelem az lenne, ha nem hagynánk őket beigazolódni. De ezt az idealizált demokráciáért Budapestről küzdőknek nagyon nehéz belátniuk. Nekik marad a következő napokra is a folyamatos csalódás emlegetése amiatt, hogy egyre több korábbi baloldali „harcostárs” adja fel a kényszer-demokrata, kényszer-baloldali szerepkört és lesz egy utolsó mocsok a szemükben azért, amiért megírja, elmondja, hogy miért támogatja Pásztort, milyennek látja most Miskolcot és Miskolcon keresztül Magyarországot.
A baloldal előtt komoly lehetőség áll.
Feláll, vesz egy nagy levegőt, bocsánatot kér és bevallja, hogy az elmúlt 15 évben álszent módon ugyanazok a dolgok miatt ostorozta a jobboldalt, amiket valójában maga is felvállalt volna, de a kényszer-baloldaliság ideológiája nem engedte. Miközben maguk között ők is tudták, hogy a Jobbik 2010-ben az ő szavazóikat vitte el Borsodban, éspedig azért, mert a radikális párt felvállalta azt, amit azok éreztek és gondoltak, akik egykor az ő szavazóik voltak. Ebben semmi szégyellnivaló nincsen, tényleg itt az ideje annak, hogy a használhatatlan elviséget felváltsa a gyakorlatiság, az emberek valós igényeire adandó őszinte válaszok korszaka. Ugyanakkor erre a baloldal és főleg az MSZP most biztosan nem képes. Lendvai Ildikót olvasva ebben biztosak lehetünk.
A baloldal nagyon komoly vereség előtt áll.
Hiteltelennek, szétesettnek látszik, valószínűleg soha nem ismeri be, hogy mi és hogyan motiválta a tetteit és a mondanivalóját az elmúlt ciklusok alatt, soha nem fog bocsánatot kérni sem a jobboldaltól, sem a saját szavazóitól. Ha nagyon komoly vereséget szenved az őszi önkormányzati választásokon, akkor az azért lesz, mert azzal kell majd vezekelnie az elmúlt 15 év álszent, demagóg magatartásáért. A mindig is ingatag lábakon álló, mesterkélt baloldali ideológiáiért.
Miskolc maga az ország, ezt néhány napja, még Pásztor jelölése előtt megírtam. Ott a jelek szerint egy kicsit hamarabb ébredtek rá a politikai erők arra, hogy nem pártideológiákra kell szabni a cigánykérdést, hanem a megoldás felé vivő elvárásoknak kell meghatározniuk a politikát. Ugyanakkor mindezek mellett is azt gondolom, hogy Pásztor nem marad meg polgármester-jelöltnek, vissza fog lépni saját elhatározásából még a nyáron. Addigra már baloldali pártideológiák sem nagyon lesznek ebben az országban.