Ők is egy darab urambátyám-Magyarország

Egy időre felfüggesztem a Sixxszel vívott cicaharcomat, mert tudom, hogy ez sokak számára unalmas, mások pedig nyilván úgy érzik, hogy igazságtalan, hiszen a Friderikuszok és Hajdúk világában Varga Attila csak egy jelentéktelen kis kelés a magyar média testén.

Igazuk is van, számomra azonban Varga több, mint önmaga. Jelképe a hazai balliberális újságírás második nemzedékének, akik a kilencvenes években még önfeledt lelkesedéssel fenték késeiket a hideg polgárháború ütközeteihez, nem tisztelve az Újságíróklub nagy öregjeit, mégis fegyelmezetten beállva melléjük a kórusba, amikor Orbánékat fasisztázni, esetleg tolvajozni kellett. Aztán jött az MSZP, és vele az állami meg a céges reklámpénzek kötegei, s hirtelen már nem is fájt annyira a korrupció vagy a demokrácia-deficit.

Nem voltak képesek oly módon a személyiségük részévé tenni a korruptságot, mint a Kádár idején szocializálódott Avar vagy Bolgár, ezért elsajátították a cinizmus létező legsötétebb válfaját. Többé már balliberálisok sem voltak, csupán kultúrbűnözők, akik mindig összetartanak, egymást fedezik és tolják, még akkor is, ha igyekezetükben a fél kezük néha fel is csúszik a másik ánuszába. A kritika helyett a fikázást és mindennek a leszarását tették referenciává. Olyanok ők, mint Mesterházy az MSZP-ben: a hatalomtechnikán túl semmit sem értenek a világból. Nem is érdekli őket.

Ők is egy darab urambátyám-Magyarország, akik azzal legitimálják a maguk szerepét, hogy folyton egymásra hivatkoznak. Pont leszarták a szolidaritást, ha épp nem az ő haverjukat távolították el politikai okokból, pont nem firtatták az állami pénzeket, ha azok az ő bankszámlájukon landoltak, de a legfőbb bűnük az, hogy az elmúlt huszonöt év során mindvégig úgy tettek, mintha sajtószabadság lett volna Magyarországon. Jelentem: nem volt az. Nekik szabad volt belülről szarral összekenni a monitort és tele pofával hazudozni, meg persze azoknak, akiknek szintén voltak céges vagy politikai kapcsolataik.

Varga érdektelen. Az azonban már súlyos társadalmi probléma, hogy ma a vezető hazai hírportál „kultúra” címszó alatt azzal vadászik kattintásokra, hogy ez a rossz képességű csávó ipari mennyiségben szállítja az emberek arca elé a pinát, a csöcsöket meg a valóságshow-k összefoglalóit. Megírhattam volna ezeket a posztokat akár másokról. Sokan sorakoznak. Azért választottam Varga Attilát, mert személyében is irritál, ez tény. És remélem, hogy a következő évek során egyre többen fogják feltenni a kézenfekvő kérdéseket a kultúra és a politika terén Sixx fegyvertársainak is: „Valóban ez az újságírás? Tényleg azt gondoljátok, hogy ez elég?”

Eközben pedig ott van mondjuk az atlatszo.hu, ahol tized ekkora pénzből gyártanak nap mint nap minőséget olyan baloldali értelmiségiek, akiket éppen az újságírás fent említett lezüllesztői szorítottak ki mindenhonnan. Már csak azért is jó, hogy szóba hoztam őket, mert így talán elkerülöm azt a vádat, mely szerint ez az írás valamiféle igazolás akarna lenni a Fidesz gátlástalan médianyomulására. De ugyanekkora alappal említhetem akár a Magyar Gyökérhatározót, mely hiába termeli ki nívós kritikai tartalom ismertetésével a Sixx által generált kattintások többszörösét, mégis hónapról hónapra Varga Attila áll elsőként sorba a kasszánál.

A Blikk kétségtelenül egy förtelmes és szennyes brigád, sőt sokszor képmutató is, de a munkatársai legalább tagadhatatlanul és mindig azok a dögevők, akik. Soha nem játsszák meg a rétegértelmiségit, soha nem ugrálnak ide-oda a választékos entellektüel meg a bulvárkeselyű szerepei közt annak függvényében, hogy épp magasról köpni vagy a saját felületükön maguk köré gyűjtött söpredékraj élén emberi húst és zsigereket szaggatni óhajtanak.