„Milyen válaszok születtek Trianonra 1920 óta? A két háború között minden politikai erő egyetértett a határok felülvizsgálatának szükségességében. Úgy tűnt egy ideig,hogy a békés revízió programja sikerrel járhat, ezt mutatta, a Felvidék déli,döntően magyarlakta területének békés visszacsatolása 1938-ban. Az első bécsi döntést kitörő lelkesedéssel fogadta a magyar közvélemény. A számos felvidéki magyar diákot és pedagógust korábban befogadó aszódi evangélikus középiskola évkönyvében ennek apropóján a következő bejegyzéssel találkozunk: »1938.december 4-én, 5-én és 6-án csapatunk 33 tagja a Cserkészszövetség felhívására Dr. Czirbusz Endre, Barlai Béla és Kűhn Ernő cserkésztisztek vezetésével, mint gárdacsapat meglátogatta a visszatért Rozsnyón a cseh megszállás alatt sokat szenvedett ottani magyar cserkészeket. Örömünnep volt úgy számunkra, mint a rozsnyói cserkészek számára is ez a felejthetetlen testvéri találkozó, amikor is nemcsak cserkésztestvéreink, de az egész város nagy szeretettel fogadtak bennünket. Felejthetetlen számunkra az ottani cserkészek fogadalomtétele,továbbá Krasznahorka várába tett kirándulásunk, amelyen közösen énekelhettük előtt 20 év után először a magyar Himnuszt. Csapatunk akkor magával vitte és átadta azt a díszes oltárterítőt, amelyet az aszódi Evangélikus Földműves Ifjúsági Egylet adományozott a felszabadulás emlékére a rozsnyói evangélikus egyház oltárárára.« A nemzeti összefogás szép pillanatai közepette kevesen tették fel azt a kérdést akkoriban, hogy a német segítséggel végrehajtott revízióért mekkora árat kell a későbbiekben fizetnünk. 1941-ig folytatódott ugyan a békés revízió, melynek során újra Magyarországhoz került vissza Kárpátalja, Észak-Erdély, Székelyföld és a Délvidék, azonban ezzel párhuzamosan Magyarország mind jobban elkötelezte magát a második világháborút kirobbantó náci Németország mellett, emiatt a háborús vereség egyet jelentett a visszacsatolt területek elvesztésével.
A milliós emberveszteség az ország összes települését, így Aszódot is érintette. Az első világháború előtt járási székhellyé előlépő Aszódot a két háború között még pezsgő polgári élet jellemezte, a második világégés azonban ezt fölszámolta. 1944-ig magyarok, németek és szlovákok, az egyházi középiskolában katolikus, evangélikus és zsidó vallású diákok békében éltek egymás mellett a településen. Ennek a nyugalomnak vetett véget az 1940-es évek középső harmada, amikor is a holokauszt, a malenkij robot és a hadifogság révén jelentős vérveszteséget szenvedett a Galga mente fővárosa is. A kirekesztés és az elhurcolások éveiben azonban ismételten találkozunk olyan helyi történettel, mely a befogadásról,segítségnyújtásról szól. Keserű János agrárközgazdász, későbbi földművelésügyi miniszter-helyettes pár éve megjelent memoárjában leírja, hogy 1944-ben érettségiző diákként annak köszönhette, hogy végül nem hívták be katonának,hogy Huller István aszódi javítóintézeti nevelőtanár vállalta, hogy a diákot a javítós fiúk közé elbújtatja. Érdekesség, hogy a javítós gyerekek nem kellettek sem a németeknek, sem az oroszoknak. A németek békén hagyták a javítóintézetet,a szovjet csapatok pedig az átvonulás után azonnal szabadon engedtek mindenkit.”