Európai fizetéseket!

Ne csak az áraink, hanem a fizetésünk is legyen európai! Nem mondhatunk le arról, hogy Magyarország felzárkózzon az Európai Unió fejlett államaihoz. De hogyan?

Amikor 2004-ben csatlakoztunk az Európai Unióhoz, akkor mindannyian örültünk, hogy Magyarország – annyi bizonytalankodás, oly hosszú történelmi útkeresés után – végül a Nyugatot választotta (választhatta) a Kelet helyett. Úgy éreztük, hogy Magyarország sokkal közelebb áll Ausztriához, Belgiumhoz, Németországhoz, mint mondjuk Ukrajnához, Fehéroroszországhoz vagy Azerbajdzsánhoz – mind kulturálisan, mind a gazdaságilag. Örültünk, hogy végre Magyarország hivatalosan is ahhoz a körhöz tartozik, amelyhez kulturálisan, földrajzilag korábban is tartozott. Abban is bíztunk, hogy Magyarország immár visszavonhatatlanul rálépett arra az útra, amely elvezet a fejlett európai országokhoz való felzárkózáshoz.

Azonban ma, 2014-ben sajnos Ausztria sokkal távolabbinak, Ukrajna sokkal közelebbinek tűnik, mint 10 évvel ezelőtt. Leszakadásunk Európától letagadhatatlan. A tét pedig nagy.

Magyarország lemaradt

Uniós csatlakozásunk tizedik évfordulójára az orgio készített egy összeállítást arról, hogyan maradtunk le. Akár a vásárlási szokásokat nézzük, akár a szomszédainkhoz képest is elöregedő autóállományt, akár az egy főre jutó GDP-t, akár a nettó kereseteket, a kép ugyanaz: leszakadás, miközben a térségben korábban jócskán mögöttünk álló társaink is lehagynak bennünket. Sajnos azonban régiós társainkhoz képest egyedülállóak vagyunk abban a tekintetben is, hogy nálunk nőtt egyedül 2005 és 2012 között az elszegényedéssel fenyegetettek száma.

Ezek fényében 10 évvel az uniós csatlakozásunkat követően a bérből és fizetésből élők életfeltételeinek javítása, a szolidaritás mellett elkötelezett – azaz baloldali – politikai erő nem teheti meg azt, hogy a bérfelzárkózás kérdését nem teszi az uniós választási kampány témájává. Éppen azért, mert helyzetünk nehézségét tudva és érezve mégis azt kell gondolnunk: nem lehet, nem szabad Magyarország felzárkózásáról lemondani. Nem törődhetünk bele, hogy „Európa hátsó udvara” legyünk. Nem törődhetünk bele, hogy az árak az uniós átlag felé tartanak, a bérek azonban nem. Nem mondhatunk le arról a törekvésünkről, hogy a hazai bérek az uniós átlaghoz közeledjenek. Nem törődhetünk bele, hogy Magyarország csak egyszerű összeszerelő munkával kapcsolódjon be a globális értékláncba, mert ennek következménye az alacsony bérszínvonal, a jogok nélküli munkavállalók, a társadalom végső elnyomorodása. Magyarország jelenleg történelmi zsákutcában halad.

Versenyben a valóság és egymás ellen

A Fidesz – ha ezt nem mondja is ki nyíltan – lemondott arról, hogy hazánk felzárkózzon a képzett és jól fizetett munkaerőre épülő északnyugati gazdaságokhoz. Magyarország versenyképességi politikája – hozzá kell tenni, ez nem a Fidesz-kormánnyal kezdődött – az alacsony munkabérű, jogaiktól csaknem teljesen megfosztott munkavállalókon alapszik. Ezt egészíti ki az oktatási rendszer szétverése, amiből sugárzik a hit, hogy az állammal megkülönböztetett viszonyt fenntartó haveri köröket leszámítva a Fidesz szerint jobb lesz, ha minél több embert tartunk alacsony képzettségi szinten. A Fidesz-kormány nagy büszkesége, hogy mind nagyobb a járműipar kibocsátása – miközben ez az ágazat a termelt értékhez viszonyítva alig foglalkoztat munkavállalót, s rendkívül érzékeny a világgazdaság irányváltásaira, mint arra a válság is rámutatott.

Összeszerelő ország feudális függésben tartott vállalkozókkal és munkavállalókkal – láthatóan ez a Fidesz víziója, azonban ez történelmi zsákutca. Helyesen mondta erre Szilágyi Ákos, hogy a „kaszárnyakapitalista átalakulás” élharcosa, az Európai Unió új társadalmi mintát teremtő állama ma kétségkívül Magyarország. Ez az út nem vezet sehova, jóléthez, magasabb bérekhez biztosan nem. De még a helyzetünk megtartásához sem elegendő ez a stratégia: ha a versenyképességi listákon elért helyezéseinket tekintjük, látjuk, hogy egyre inkább csúszunk hátrafele. A Világgazdasági Fórum listáján 2010/11-ben az 52. helyen voltunk, ma a 63-on vagyunk.

Látszólag reagál az egyik napról a másikra élő és leszakadástól félő emberek problémáira a Jobbik. Azonban az át nem gondolt és téves válaszok életveszélyesek lehetnek: a Jobbiktól pedig csak ilyeneket kapunk. Az biztosan nem vezet bérfelzárkózáshoz, ha – mint azt a Jobbik lehetőségként meglebegteti – kilépünk az unióból. Ahogyan az sem, ha a Jobbik által emlegetett „nemzetek Európájában” az egymással nem együttműködő, teljesen önálló tagállamok között folytatódik az a gátlástalan adóverseny, amelynek csak a nagyvállalatok a nyertesei, s mindenki más a vesztese. Ha tehát a Jobbik éppen nem zászlót éget és az Unióból való kilépés mellett kampányol, akkor ugyanúgy az egyre rosszabb életkörülményeket okozó lefelé tartó verseny politikájának rabja. Néha ebben a versenyben egy-egy tagállam ugyan apró előnyhöz jut, de a hosszabb távú következmény a közszolgáltatások romlása, a lakosság terheinek növekedése – nem csak Magyarországon, hanem más uniós országokban is ez történik, ezt a folyamatot láthatjuk ma.

Az unió valós problémáira helytelen, unióellenes válaszokat kínálni, ez nemcsak a Jobbik szokása, hanem szerte Európában a szélsőjobbé. Az egalitárius liberalizmus egyik legnagyobb élő teoretikusa, Amartya Sen és a szintén Nobel-díjas Joseph Stiglitz nemrégiben kérték ki maguknak, hogy a szélsőjobboldali francia Nemzeti Front kiforgassa munkáikat, s fölhasználja az unióellenes nézeteik népszerűsítéséhez. Paul Krugman vitája Európa konzervatív pénzügypolitikusaival jó példa arra, hogy a progresszív erők világszerte felismerték, hogy a pénzügyi integráció és a közös valuta által gerjesztett pénzügyi növekedés önmagában nem eredményez tartós gazdasági növekedést.Az eurózóna mellé költségvetési és politikai együttműködést kell rakni, hogy csökkenjenek a tagállamok közötti gazdasági különbségek, javuljon a bérfelzárkózás: e nélkül az Unió tartós válságban marad. Andor László uniós biztosunk egy írásában megerősítette: az Európa 2020 Stratégia célja legalább 20 millió ember kiemelése a szegénységből, ám az EU egyelőre távolodik ettől a céltól, a jövedelmi egyenlőtlenségek pedig nőnek a centrum és a periféria között.

A nacionalista szélsőjobb az uniót tovább gyengítené. Európai haladó gondolkodói és politikusai viszont tudják, az uniót meg kell erősíteni. S azt is tudják, az unió csak akkor lesz erős, ha a gazdaságilag gyengébben fejlett tagok – mint amilyen Magyarország is – megerősödnek. Magyarország európai politikusainak ezekkel a haladó – baloldali – politikusokkal, politikai erőkkel kellene összefognia, hogy az unión belül változások legyenek. Nem nyugodhatunk bele Magyarország lecsúszásába, s nem söpörhetjük le az asztalról azt a kérdést, milyen hazai, és milyen uniós politikákra lenne szükség ahhoz, hogy a magyar bérszínvonal végre közeledni kezdjen az unió átlagához.

Mit kellene tenni? Hogyan lesz erősebb Európa, s azon belül erősebb Magyarország? Hogyan lesz reálfelzárkózás, azon belül bérfelzárkózás?

Valódi versenyképesség

Mint korábban arról már többször írtam, a magasabb bérek és a kiterjedt, okosan szervezett, a passzivitás helyett az aktív munkavállalásra ösztönző jóléti szoláltatások nem hogy versenyhátrányt jelentenek, épp ellenkezőleg. A koordinált, német vagy skandináv kapitalizmusmodellben azért kiterjedt a jóléti állam, mert az exportiparágak sikeres működéséhez elengedhetetlen a jól képzett, jól fizetett, szakosított munkaerő. A jóléti politikák tehát éppen hogy erősíthetik a hatékony piaci működést. Ahhoz, hogy ennek a fajta munkaerőnek megfelelő kínálata alakuljon ki, speciális jóléti garanciák szükségesek: kiterjedt szakképzési rendszer, magas fokú munkaerő-piaci védelem és biztosítási rendszer. Hiszen nem éri meg szakmunkásnak menni és kitanulni egy specifikus munkafolyamatot, ha nincs garantálva, hogy munkanélküliség esetén is meg tud élni az ember. A munkaadóknak viszont szükségük van szakmunkásokra, ezért belemennek a kiterjedt állami társadalombiztosítási rendszerek finanszírozásába és a magasabb bérekbe. Tehát nem a kiszolgáltatott és csereszabatos, hanem a magasabb hozzáadott értéket előállító, képzett és jól fizetett munkaerő a tartós versenyképesség alapja.

A változás egyik fontos eleme: más iparpolitikára van szükség az unióban. Az EU-nak segíteni kellene a perifériális országok iparfejlődését. Véget kell vetni annak a gyakorlatnak, hogy a kelet-európai országok az állami támogatásban egymás fölé, az adóztatásban pedig egymás alá ígérve próbálnak magukhoz csábítani beruházásokat. Ennek a versenynek a nyertesei nem a kelet-európai országok, hanem kizárólag a nagyvállalatok. Az uniónak anyagilag ösztönözni kellene a cégeket a termelés felzárkózó országokba történő kihelyezésére, ugyanakkor ezt az adóverseny kizárásával kell tennie. Jelen helyzetben ugyanis a kelet-európai államok az adófizetők pénzét – kis túlzással – arra használják, hogy odaadják olyan vállalatoknak, amelyek aztán néhány polgárukat hajlandók alacsony bérért, olykor kifejezetten rossz körülmények dolgoztatni. Jóllehet ha a vállalatok adót is fizetnek, akkor futná tisztességesebb oktatásra, egészségügyre, amely megalapozhatná az ország tartós felemelkedését. A periférián azokat az iparágakat lenne célszerű fejleszteni, melyek az átalakuló globális gazdaságban tartósan sikeresek lehetnek és magas bérekre épülnek. Az infrastruktúrák és zöld iparágak támogatása tipikusan ilyen lenne. Érdemes lenne előrelépni a finanszírozás terén is, egy ilyen európai beruházási program finanszírozható lenne európai kötvényekből. Az amerikai New Deal mintájára Európa is megérett egy koordinált, 21. századhoz méltó kilábalást serkentő Zöld New Dealre.

Ahelyett, hogy egymás ellen versenyeznénk, bizonyos pontokon meg kell erősíteni az Európai Uniót. Az egységes európai munkanélküli biztosítás elképzelésével mi, magyarok csakis jobban járhatnánk, mint a jelenlegi hazai rendszerrel. A mai hazai munkanélküliségi „biztosításnál” nehéz igazságtalanabbat elképzelni. Biztosításnak alig nevezhető, a befizetett munkapiaci járulék töredékét osztják csak szét munkanélküli segélyként, a maximális folyósítási időtartam a legalacsonyabb az egész unióban. Ennél az EU munkanélküli biztosítása csak jobb lehetne, rosszabb aligha. S nagyon jó eséllyel nyernénk például az egységes uniós munkavállalói vagy szociális jogokkal is.

A magasabb foglalkoztatás és a magasabb bérek/hozzáadott érték elérésében kulcsszerepe van az oktatáspolitikának. Ez a magyar gazdaság első számú kitörési pontja. Az ország tőkevonzó képessége privatizálható javak hiányában a kiszámíthatóság és a jogbiztonság helyreállításával csak csekély mértékben javítható. A legfőbb, eddig kiaknázatlan növekedési tényezőnk a humántőke: képzett, egészséges, hosszú éveken át magas minőségi munka végzésére alkalmas emberek jelenthetik a gazdasági kilábalás alapját. Ezért meg kell állítani az elmúlt évek társadalompolitikájának hatására felerősödő elszegényedési folyamatot, meg kell akadályozni az egyenlőtlenségek további növekedését. Bár az oktatás alapvetően tagállami kompetencia, ám az Európai Unió közös szabályainak, közös programjainak lehet szerepe abban, hogy a tagállamok oktatási rendszerei javuljanak. Ha pedig komolyan gondolja Európa, hogy a globális gazdaság tudásközpontjává válik, akkor aligha lesz megkerülhető, hogy európai együttműködésben fejlesszük a gyengébb tagállamok iskoláinak színvonalát.

Botorság volna az Európai Egyesült Államokra várni, kulturális sokszínűségünk, eltérő történelmi hagyományaink miatt sosem leszünk Amerika. De nem is lenne helyes feloldódni Európában. Európával szemben politizálni viszont nem botorság, hanem – Ukrajnára tekintve – életveszély.

Az egységesülő Európa az egyik legnagyszerűbb dolog, amit az emberiség elért az elmúlt évtizedekben. Az Európai Unió a béke és a fejlődés motorja lehet nem csak Európában, hanem az egész világon. Ehhez azonban erős és működőképes Európa kell. A megszorítások Európája, a lefelé tartó verseny Európája helyett igazságosabb, egységesebb, szolidárisabb Európára van szükség: nemcsak európai árakra, hanem európai fizetésekre egész Európában. Bőven van tehát mit tenni az Európai Parlamentben, hisz Magyarország csak akkor lesz erősebb, ha Európa is erősebb.