Kezdek fáradni. Ahogy nagyapám. Ahogy apám. Rohad körülöttem a rendszer, ahogy körülöttük is. Politika? Mikor? Miből? Milyen oldalinak kellene lennem? Olvasónk írása.
A PLT cikkére reflektáló, Mi lesz veled, fiatal középosztály? című cikkünk sok visszajelzést, nagy visszhangot kapott. Úgy döntöttünk: vitát, párbeszédet, beszélgetést indítunk a témáról egy cikksorozat formájában, amire elsősorban magukat megszólítottnak érző olvasóink írásait vártuk. Az eddig megjelent írásokat itt olvashatják.
Egy hazatért olvasónk írása. Fotó: Fortepan.
*
Elvileg jobboldalinak kellene lennem
Kisgyerekként falun voltunk nagyszülőknél. Hétköznap nagyapa segédmunkásként dolgozott valamelyik ÁÉV-nél. A téeszbe elvből nem lépett be. Anyám sokszor elmesélte, milyen érzés volt látni, amikor a nagyapját (dédapámat) bőrkabátos, gumibotos agitátorok éjjel az ágyból húzták ki egy kis agitálásra. Anyám azt is elmesélte, a módos falu legmegvetettebb, legszerencsétlenebb emberei lettek a háború után a kommunisták, a lelkes újgazdák. Ennek okán nagyapám sosem lett téesz-tag, párttag meg pláne nem. Hétvégente és esténként művelte a földeket, ami megmaradt háztájiként. Nagyanyám nappal kapált, éjjel szabott, varrt. Jutottak egyről a kettőre. Közben meséltek, nekünk, unokáknak. Meséltek ősökről, akiknek már majdnem összejött a szép ház ára, amikor jött a nagy válság és elúszott a pénz. A maradékból kápolna lett, mert minek tartsák maguknak.
Aztán a nagyszülők meghaltak, húsz évvel a nemzedékük kihalása után pedig a falu is haldoklik.
Nagyvárosba születtünk. Anya könyvelt, hozott-vitt az óvodába, iskolába. Apa villanyt szerelt hét közben, gyakran vidéken egész héten. Pénteken, hétvégén jöttek táviratok, akkor ugrott, és szombat-vasárnap megkereste a havi villanyszerelői bérét. Aztán már gmk-zott. Ekkor hetente megkereste anyám havi bérét. Jól éltünk mi, gyerekek, de apát ritkán láttuk és akkor se kipihentnek. Közben jártunk hittanra, voltunk elsőáldozók, lépegettünk felfelé a lépcsőn. Meg voltunk kisdobosok és úttörők. Akkor már nem vették komolyan az ideológiai képzést. Aztán láttuk Orbán Viktort a tévében, az NDK-s menekültek autóit a templom körül. Aztán összeomlott anya cége, és apa sem bírta nagyon a heti sok nap munkát.
Lehet, hogy elvileg inkább baloldalinak kellene lennem.
Egyszer megkérdezte a hentes, aki már ismert látásból, hogy teknősünk van-e, annak visszük-e rendszeresen azt a tíz deka darált húst.
Érettségi előtt indult be a fővárosi szociális ösztöndíjprogram. Tanáraim szóltak, pályáztam, megkaptam. Tudtam végre pénzt keresni, hazaadni, ruhát venni, félretenni. Egyetemen akkor épp volt értéke az ösztöndíjnak. Napi élelem, tanszer kijött belőle. Nyaranta dolgoztam, hol ezt, hol azt. Jött a köztársasági ösztöndíj, akkor már nem dolgoztam annyira. Elvégeztem egy második szakot az öt év alatt.
Aztán jött az újabb ösztöndíj. Sok év, fél lábbal itthon, fél lábbal külföldön. Külföldön úgy voltam csóró külföldi diák, hogy itthon kifizettem az autóhitelt, támogattam a családot, és maradt pénz az odakint nevetségesnek tűnő ösztöndíjból.
A munka és tanulás mellett volt idő gondolkodni. Beszélgetni emigránsokkal, első és második generációsokkal. Látni az ottani ipart, adminisztrációt, bürokráciát, jogrendszert és egészségügyet. Kerestem állást, jártam interjúkra. Havi 3300-3600 euró kezdő fizetést kínáltak. Még egyszer átgondoltam a dolgot és hazajöttem.
Lehet, hogy elvileg jobboldalinak kellene lennem.
Elszegődtem a felsőoktatásba. A béremelés után jó pénz volt, csaknem a fele annak, ami a legolcsóbb kinti ajánlat volt. Váltottam mellé vállalkozóit.
Most már én is dolgoztam hét közben és hétvégén is. Ugyanúgy, ahogy nagyszüleim, ugyanúgy, ahogy apám. Jól ment az üzlet, aztán jött a válság. Aztán feleség, gyerek.
Mostanában megint sokat látom Orbán Viktort anyáméknál a tévében. Már nem olyan fiatal. Én sem. Nekem már tíz éve nincs tévém. Még harminc év és állami nyugdíjam sem lesz.
Az intézményünk nevében állami. Gyakorlatban a működési költségek felét adja az állam. Ez az összeg mostanában évi 20-30 százalékot csökken. A béralap tíz éve nem emelkedett érdemben. Az évi tények könyve szerint a friss diplomás diákom 90 százalékát kapja annak, amit én tíz év után. Hétvégente még mindig dolgozom, két teljesen különböző területen. A gyerek ritkán lát kipihenten.
Kezdek fáradni. Ahogy nagyapám. Ahogy apám. Rohad körülöttem a rendszer, ahogy körülöttük is.
Politika? Mikor? Miből? Milyen oldalinak kellene lennem?
Választani? „Ezek közül?” – szokta mondani nagyapám sajátos hangsúllyal.
Magyarország? Külföld?
Míg a hazug törődik a valósággal azért, hogy eltagadhassa azt, a „bullshitter” számára teljesen közömbös, az ő egyetlen célja a hatás – írta éleslátó esszéjében Harry G. Frankfurt közel negyven évvel ezelőtt.
Zürichi kerekasztal-beszélgetés az európai demokráciáról, értelmes politikai vitákról és persze Magyarországról.
A felelőtlen ígérgetés hatalmas kárt okoz az ukrán népnek, ezeket az USA nem tudja/akarja betartani.
Menczer Tamás és Kacsoh Dániel a kötcsei pikniken beszélgetett az aktuálpolitikai helyzetről, különösen a TISZA Párt tüntetéséről, Magyar Péter stílusáról és a párt elkerülhetetlen bukásáról.
„Választást kell nyerni, utána mindent lehet” – mondta Tarr Zoltán Etyeken. Ez a mondat egyszerre bizarr és hátborzongató. Ezt a választási stratégiát már Peruban is kipróbálták. Spoiler: nem happy enddel végződött. Sebestyén Géza írása.
Mehringer Marci szerint szomorú, hogy a Beatrice egykori frontembere már nem lázadó.
„Majd jövőre…” – írta az FTC elnöke a közösségi oldalán.
A fiatal nőnek elege lett a társadalmi kitaszítottságból.
