EU vs. Google: legalizált cenzúra

„A bírósági döntés alapján a »pontatlan, irreleváns, elévült vagy az adatfeldolgozás meghatározott célján túlmutató és az idő múlásával meghaladott adatok« eltávolítását kérhetik magánszemélyek. Remek. A kérdés csupán csak az: ki ellenőrzi, hogy a kérelmező személy/cég valóban az-e, akinek a nevében a cenzúrát kérelmezték, ki és milyen metódussal dönti el, mi számít »pontatlan, irreleváns, elévült« satöbbi adatnak?

És ha valaki elégedetlen a döntéssel és ismét az európai bírósághoz fordul, akkor a jövőben lényegében a luxemburgi testület fogja szerkeszteni egy magáncég kereséseit, ill. egy magánember múltját? Ez vajon hogyan fér össze az egyén autonómiájának, a felvilágosodásnak, valamint a tulajdon szentségének európai értékeivel? Azok az adatok nem is a »mi« adataink, hanem rólunk szóló, egy harmadik fél által nyújtott információk. Most arról nem is szólva, hogyan várható el egy cégtől, hogy felkészül a napi minimum egymilliárd felhasználó napi minimum százmilliárd keresésének menedzselésére, ha akár csak egy apró töredékük akar valami kiiktatni a múltjából?

Az EU régóta vadászik a Google-ra, a túl sikeres cég eszközeinek (Street View, Google Glass) által felvetett adatvédelmi kérdésekből rendszeresen kontinentális hisztériát csap. Az ítélet után Sigmar Gabriel német alkancellár és gazdasági miniszter arról delirált, hogy a cég »visszaél piacvezető helyzetével«, és ideje megfontolni a cég szétszedését, akár a német gáz- és áramszolgáltatóknál. Thomas de Maiziere belügyminiszter is az amerikai konszern »piaci túlhatalma« miatta aggódott. Közöd? – kérdezhetnénk joggal.”