„Évi több milliárd dollárnyi orosz pénzre lesz szükség ahhoz, hogy a félszigetet egyáltalán a jelenlegi szintjén tartsák, mert a Krím eddig nettó haszonélvezője volt az ukrán költségvetésnek. Hogy a helyiek túlzott várakozásainak megfeleljen (itt mintha minden orosz arra számítana, hogy megduplázódik majd a fizetése vagy a nyugdíja), Putyinnak még ennél is többet kell majd a Krímre költenie, és nem kell túlzottan cinikusnak lennünk ahhoz, hogy sejtsük, nem ez a fő prioritása. És mivel az egész elszakadást senki nem ismeri el, a régió el lesz szigetelve Ukrajnától és a világtól, ami sanyarú sors a globális gazdaságban. Szinte biztos, hogy egy év múlva elég sokan úgy fogják érezni, hogy pofára ejtették őket, és ők magukat. (...)
Az viszont biztos, hogy ezeknek a kérdéseknek csak egy kis része dől el majd helyben, Oroszország ugyanis egy centralizált autokrácia, bár az oroszok többségét láthatólag ez sem sem zavarja. Ez ironikus, tekintve, hogy az elmúlt két hét egyik állandó eleme a végre elérkezett önrendelkezésről való harsogás volt: eddig Kijevből diktáltak, nade majd most megmutatjuk!. Ezek után a Kremlből fognak diktálni, a Krímen pedig egy kis rablóautokrácia alakul ki, mert egy ilyen körülmények között megszületett politikai rend, ami ráadásul egy nagyobb autokrácia része, soha nem lesz képes valódi demokráciaként funkcionálni. Az eltérő politikai véleményűeket már most eltiporják, például bezárták az összes ukrán nyelvű tévét és újságot.
A helyi oroszokat tehát alaposan becsapták, ők pedig dalolva és zászlót lengetve hagyták jóvá az egészet. Tény, hogy a gyakorlatban a Krím sorsa már február végén eldőlt, amikor megkezdődött az orosz katonai megszállás. De így nyakig benne vannak valamennyien.”