A krími lakosság esete a vízzel

„A Krím-félsziget a víz és a villanyáram 80-80%-át, a földgáz 70%-át Ukrajnából kapja. Most, hogy a terület Oroszországhoz tartozik, kézenfekvő lenne, hogy Ukrajna egyszerűen elzárja a csapot. A lakosság rendkívül gyorsan megérezné a villanyáram hiányát, azonban anélkül ideig-óráig lehet élni, víz nélkül viszont nem. A szigeten szinte egyáltalán nincs édesvíz forrás, a Dnyeper-folyó vize van egy csatornarendszeren keresztül bevezetve a félszigetre. 

Az ukrán kormány még eddig humanitárius megfontolásokból úgy döntött, hogy továbbra is szolgáltatja a vizet, de várhatóan igen nagy árat fog kérni érte. A 2000-es évekre a vízhez való jog gondolata egyre erőteljesebben megjelent a nemzetközi jogban, és 2010-ben az ENSZ Közgyűlés határozatba is foglalta azt. A jog még szó szerint nem szerepel egy emberi jogi egyezményben sem, de a témában született számos nemzetközi szervezeti határozat és kormányközi konferenciák záróokmányai mind a szokásjog kialakulása / megléte felé mutatnak. Így tehát bármennyire is csábítónak tűnhet az ukrán vezetés számára elzárni a Krímbe vezető csapokat, mégsem tehetik meg azt.

Az árát viszont felemelhetik a szolgáltatásoknak, és a krími lakosság várhatóan sokkal nehezebb évek elé néz, mint azt pár hete gondolták, vagy ami elől az oroszokhoz menekültek. Az alapvető közüzemi szolgáltatásokkal kapcsolatos függőség mellett a nagyrészt turizmusból élő lakosságnak idén nyáron valószínűleg jelentős bevételkiesése lesz. A pénzügyi rendszer leállt, a bankok nem működnek, az emberek nem tudnak pénzt kivenni az automatákból. A gyakorlatban a rubelre való átállás heteket, hónapokat is igénybe vehet, és a lakosság az eddig ukrán bankokban tartott pénzéhez nem biztos, hogy a közeli jövőben hozzájut.”