„Bizonyára senkinek nem kell bemutatni a Tarcal fölött, a Nagy -Kopaszon emelkedő óriás aszús palackot, amin a Tokaj Kerház címkéje díszeleg. Messziről még csak-csak mutat valahogy, közelről azonban egészen ocsmány módon elbánt vele az idő. Bár vannak arra tervek, hogy a Nagy-Kopasz tetejét a kirándulók számára komfortosabbá tegyék, de hogy ez az »üvegszál-csoda«, ami meglehetősen belerondít abba a gyönyörű panoráma-élménybe, ami itt fogadja a túrázót, mikor kerül ledöntésre, bezúzásra, még rejtély.
Ha körbenézünk, már önmagában az is szívfájdító, ahogy a hegyek oldalát a bányászati tevékenységek felsebezték, megcsonkították. Érdekes lény az ember. Ha valami ép és egész, azt egyből ketté hasítja, megrongálja, és még csak hátra se néz, úgy vonja meg a vállát. A természet meg - ahogy csak tudja - igyekszik a sebeit begyógyítani - bár az emberrel nehéz lépést tartani. A tarcali bányagödröt feltöltötte az esővíz, így ma egy gyönyörű türkiz tükörrel ajándékozza meg az arra járókat. Ez a monstrum meg rendületlenül itt áll továbbra is; hirdeti az aszú dicsőségét bele az időbe, bár egyre szánalmasabban. Talán egy kilátónak több értelme lenne...”