Idén negyedik alkalommal tette közzé a nemek közti bérszakadékkal kapcsolatos szokásos aggódását az Európai Bizottság az „Egyenlő Díjazás Napja” alkalmából. Eszerint 16 százalék körüli a nők és a férfiak „átlagos” bére közti eltérés. Azt viszont már nem harsogja a dokumentum, hogy ez a szám nem az azonos munkakörben dolgozók bérének vizsgálata alapján jött ki: magyarul almát hasonlítottak össze a körtével. Az „egyenlő munkáért egyenlő bért” elvben ugyanis az egyenlő munka is benne van, csak ezt a feminista harcosok és Viviane Reding hajlamosak elfelejteni. Nőnapi ünneprontás következik.
A Bizottság megállapította, hogy még mindig 16,4 százalék az eltérés a nők és a férfiak átlagos keresete között. Ebből valamilyen bámulatos logikával azt a következtetést vonták le, hogy a nők Európában 59 napot ingyen dolgoznak évente. „Az egyenlő munkáért járó egyenlő díjazás az EU alapelveinek egyike, ám sajnálatos módon az európai nők számára egyelőre nem ez a valóság” – mondta Viviane Reding. Ráadásul több tagállamban, köztük Magyarországon még nagyobb lett a nemek közti bérszakadék a 2012-es adatokhoz képest – hangsúlyozza a Bizottság közleménye. Mielőtt elmorzsolnánk egy könnycseppet a szemünk sarkában szegény nők alacsony fizetése miatt, öntsünk tiszta vizet a pohárba!
Ezek az adatok átlagos fizetéseken alapulnak, vagyis a takarítónőtől a vezérigazgatóig mindenkinek a bére benne van. Jó lenne már látni egy olyan EU-s felmérést, amelyben az azonos munkakörben dolgozó férfiak és nők fizetését hasonlítják össze. Ha majd abban is az jön ki, hogy ugyanannál a cégnél az ugyanannyi munkaórában dolgozó női igazgatóhelyettes kevesebbet keres a férfi igazgatóhelyettesnél, akkor majd sajnálkozhat Reding asszony, hogy a nők számára nem valóság az egyenlő fizetés. A nagy „átlagos” számítgatásokra hivatkozva azonban ez nem túl meggyőző.
Már ha van egyáltalán a legtöbb cégnél női igazgatóhelyettes. Az ugyanis nem meglepő, hogy sok nő inkább nem választja a stresszes, könyöklős, sok munkával, adott esetben túlórával járó vezetői karriert, inkább megelégszik a nyugisabb beosztotti állással kevesebb pénzért. Azonban ha valaki így dönt, annak tudatában teszi, hogy a beosztotti állással kevesebb fizetés jár. Mindenki mérlegelheti, hogy megéri-e a kompromisszum. Viszont ha egy nő akar, és van kedve egész életében vállalatok csúcsaira nyomulni, semmi sem akadályozza meg, hogy karriert csináljon és sok pénzt keressen. Ehhez nincs szüksége a sokat emlegetett női kvótákra sem, mert nagy „átlagban” amúgy valószínűleg hálóval kellene összefogdosni a cégvezetői, politikai és hasonló karrierre vágyó kvótanőket. A legtöbb nő ugyanis egyáltalán nem vágyik arra, hogy férfiakkal harcoljon a munkahelyén a vezető pozíciókért és az azzal járó vezető fizetésekért, de ha mégis erre vágyik, akkor szabad a pálya. Ott van példának Viviane Reding, akiről nehéz lenne elképzelni, hogy kevesebbet keresne bármelyik férfi biztos kollégájánál.