Az EU természetesen már alkotott irányelvet a témában. Ebben az áll, hogy „ugyanazért a munkáért vagy azonos értékűnek tekintett munkáért járó díjazás minden vonatkozásában és minden feltételében meg kell szüntetni a nemi alapon történő közvetlen és közvetett megkülönböztetést”. Persze lehet azon rugózni, hogy ki mit tekint azonos értékű munkának. Például van két alkalmazott ugyanabban a munkakörben – függetlenül attól, hogy férfi vagy nő –, egymás mellett ülnek az irodában, de az egyik egész nap facebookozik, a másik meg szorgalmasan dolgozik. Ők papíron ugyanazt a munkát végzik, de szíve szerint melyik főnök adna nekik ugyanakkora fizetést? Vagy persze az egyszerűség kedvéért ki is rúghatja a facebookozót, és felvehet helyette még egy rendesen dolgozót ugyanannyi fizetésért.
A példa csak arra akar rámutatni, hogy ideális esetben sem az állami, sem az uniós szabályozásnak nem kellene, hogy helye legyen a munkáltató és a munkavállaló munkabérről szóló megállapodásában. A munkavállaló egyszerűen annyit keressen, amiről meg tudja győzni a főnökét, hogy az ő munkája megér annyit. Ez a kettejük megállapodása, egy alku. Mivel azonban nincsen ideális eset, ezért bevezették az olyasmiket, mint a minimálbér, a túlóráért és éjszakai munkáért járó pótlékok, vagy jelen esetben a női és férfi dolgozók közti megkülönböztetés tilalma.
Az irányelvnek a munkavállalók és a munkáltatók közti viszonyban nincsen közvetlen hatálya, vagyis a tagállamoknak törvényben kell implementálniuk a rendelkezéseket. Amennyiben egy tagállam nem, vagy nem megfelelően ültet át egy irányelvet a saját jogába, a Bizottság kötelezettségszegési eljárást indíthat ellene. Egy állampolgár is perelheti az államot az Európai Bíróság előtt, ha az átültetés elmaradása miatt őt kár éri. Vagyis európai szinten biztosított, hogy az irányelvben rögzített „egyenlő munkáért egyenlő bért” elve érvényesüljön. Ennek az elvnek nem nagy átlagban, hanem a valóban egyenlő munkát végzők viszonylatában kell érvényesülnie, és hogy ez nem így lenne, arról már Reding asszony sem szólt egy árva szót sem.
Magyarországon az egyenlő bánásmódról szóló törvény és a munka törvénykönyve is tartalmaz az irányelvnek való megfelelést szolgáló szakaszokat. A szabályok kimondják, hogy „a munka díjazásával kapcsolatban az egyenlő bánásmód követelményét meg kell tartani”. Az Mt. azt is hozzáteszi, hogy „e követelmény megsértésének orvoslása nem járhat más munkavállaló jogának megsértésével vagy csorbításával”. Erre érdemes lenne azoknak is odafigyelniük, akik női kvótákat követelnek (logikusan a férfiak sérelmére), vagy „átlagosan” több fizetést akarnak a nőknek, csak épp „átlagosan” több vagy „átlagosan” magasabb minőségű munkavégzés nélkül.