Bikavérviadal

„Tegnap egy a reméltnél is több látogatót vonzó nagyszerű borkóstoló volt a Corinthia Grand Hotelben. A várva várt Eger-Szekszárd bikavér párbaj csalódást senkinek sem hozott, de annál több örömöt szerzett. Jó lenne tudni, milyen »csaták« zajlottak, amikor a termelők a részvétel feltételeiben megegyeztek. Annyi biztos, méltatlan bor egy sem került a sok száz látogató poharaiba.

Ki lehetett volna mondani mindezt mondjuk öt évvel ezelőtt? Aligha. A technikai hibátlanság magától értetődő, szót sem érdemel. Az érdemel elismerést, hogy a bikavér alapgondolatát ki-ki meg tudta fogalmazni magának és ízekbe - érzetekbe tudta önteni. Ennek együtt kell örülnünk.

A bikavér készítés előírásaira igen gyakran rákérdeztek a külföldiek. Ma már tudunk több passzust idézni, de a lényeg nem a jogszabályokban, hanem a termelők gondolkodásában rejlik. A tegnapi nem csekély resveratrol-mérgezés után, ha valakitől kapnék egy pohár vörös bor mellé egy kérdést, ez bikavér-e, meg merném fogalmazni a tömör választ: Lehetne. 2014-ben már nem kockázatos ilyet mondani. Pár éve elzárkóztam volna a válaszadástól.

Eger borai hangulatban közelebb állnak a szilajsághoz, amit a savérzetünk fejez ki. A szekszárdiak viszont vonzóbbak. Nem »kedvesebbet« mondtam. A bikavértől nem ezt várjuk. Végezetül álljon itt néhány pincészet neve, akinek a bora után az íz emlék bennem ma is eleven. Voltak olyanok, akinek »Smith barátommal közösen« több pontot adtunk, mint az itt következőknek. Hát akkor az emlékezetesek: Kovács Nimród pincéje, Bodri pincészet, Taklerék, akik vették a fáradságot és dekantált borokat kínáltak (!), Eszterbauer pincészet, Gróf Buttler, Merfelsz Gábor bora, no és az örök Merengő.

Ha egy hét múlva Mészáros Pali és Vida Péter borainak az íze kíséri napjaimat, s azokért lelkesedem ezeken az oldalakon, hát bocs' - az ember esendő...”