Közös dolgaink

„Az emlékmű-ügy jóval többet jelent önmagánál. A Mazsihisz-bojkott arra irányítja rá a figyelmet, hogy mennyire fontos a nemzeti közösség valódi fogalmának ismerete, illetve ennek fájó hiánya. Mennyire ostoba és veszélyes dolog, ha a társadalom bármely csoportja (valláshoz, párthoz stb. tartozók) önmagukat nyilvánítják „a” nemzetnek. Hogy mennyire fontos lenne kiállni azoknak a magyaroknak a jogaiért, akik akkor is a nemzeti közösség részei, ha nekünk személy szerint talán nem szimpatikusak. A holokausztban való magyar állami szerepvállalás relativizálása nemcsak a magyar zsidók ügye, hanem a nem zsidóké is. Ahogy például a kommunista vallásüldözés emléke sem csak az egyházaké, a kitelepítések sem csak a kuláknak nyilvánítottaké, a szomszéd országokban az ottani magyar kisebbségeket sújtó nacionalizmusok megnyilvánulásai sem csak a határon túli honfitársainké stb., stb. Akkor vagyunk igazán nemzeti közösség, ha valamennyi honfitársunk jogát az igaz múlthoz és élhető jelenhez egyformán fontosnak érezzük. (Hogy úgy mondjam, ilyenkor beszélhetünk »nemzeti összetartozásról«, nem akkor, amikor egy párt kisajátítja magának ezt a fogalmat.)

A most kialakult helyzetet nem a Mazsihisz idézte elő, azt pláne nem, hogy lényegében egyedül maradjon a bojkott-felhívásával. Igazán elgondolkoztató tény, hogy hasonló súllyal rendelkező nem zsidó szervezetek miért nem léptek fel, pláne ilyen határozottsággal. Pedig mondhatták volna katolikus magyarok is, hogy ez a német megszállási emlékmű merénylet a magyar történelemszemlélet ellen, súlyos hiba. Mondhatták volna reformátusok is. Mondhatta volna a Magyar Tudományos Akadémia vagy annak valamelyik szervezete, de nem emelte fel a tiltakozó szavát semmilyen valódi súllyal rendelkező más egyház vagy szervezet. (Utóbbi, vagyis a tiltakozás tényleges súlya fontos körülmény, hiszen az Orbán-kormánnyal szemben a józan ész érvei önmagukban mit sem érnek.) A jóérzésű magánszemélyeken, történészeken kívül csak a Mazsihisz tiltakozott, sőt jelezte, hogy a nyilatkozatok kiadásán túl hajlandó elmenni arra a pontra, ahonnan esetleg a nagy hatalmú miniszterelnöknek is – fogcsikorgatva bár – vissza kell fordulnia.”