Idén 2010-hez, 2011-hez és 2012-höz hasonlóan újra, immár negyedik alkalommal kérdeztük meg mandineres bloggereinket: hogyan értékelik a 2013-as évet? A napokban posztsorozatunkban válaszolnak kérdésünkre. 2013-as évértékelő sorozatunkat a Fortepan 1913-as képeivel illusztráljuk.
Szilvay Gergely válasza.
*
Visszatekinthetnék 2013-ra, retrospektív katalógust készítve a kormányzati intézkedésekről, azok hatásáról, az ellenzék állapotáról és hasonlókról. Leírhatnám, amit már tavaly és azelőtt is leírtunk. Nekem most nincs kedvem dagasztani ezt a tésztát, úgyhogy néhány kiemelt jelenségre koncentrálnék.
*
Oktatásügyi változások: egy éve készítettem két riportot a Mandinerre az oktatás állami kézbe vételéről és annak hatásairól; egyet a várakozásokról, egyet pedig az épp folyamatban lévő megvalósulásról. Tulajdonképpen az összes félelem megvalósult a reformmal kapcsolatban. Az oktatásállamosítási saga legújabb fejezete ősszel atankönyvbotrány volt: számos iskolába nem érkezett meg a kívánt tankönyv még november elején sem. Konkrétan ismerek olyan eseteket, hogy a magyar órán nem volt miből tanítani november elején. Pedig az iskola leadta a rendelést időben. A kiadó állítása szerint rég leszállította a rendelést, az állami tankönyvellátó internetes rendszere viszont vetekszik az egyetemisták által igen kedvelt tárgyfelvételi rendszerekkel, s némi káoszt szült a cybertérben.
A kormány szinte szabotázzsal vádolta a kiadókat, mondván, mivel úgyis hamarost megszűnik a tankönyvügyi érdekeltségük, tojnak az egészre és nem adják ki időben a könyveket. Én továbbra is azt látom, hogy túlméretezett állami rendszereket hoznak létre problémák megoldására, ezzel inkább újabb problémákat generálva.
*
Trafikügy: arra voltam kíváncsi, hogyan birkóznak meg a feladattal a pipaboltok. Az volt a tippem, hogy utálni fogják. Nos, kétféle megoldással találkoztam: az egyik általam ismert, nagy múltú pesti pipabolt átalakult Nemzeti Dohánybolttá. Korábbi vevőköre nyilván megmarad, de nehezebb lesz új vevőket szereznie, mint egy dohánytrafikos egyendizájnba csomagolt pipabolt. A másik, még nagyobb múlttal rendelkező pesti pipabolt megpályázott pár trafikot, az eredeti üzlet nem alakult át, maradt a patinás kialakítása, viszont pipadohányt már nem lehet kapni benne – pipabolt pipával, dohány nélkül. Helyette átirányítanak a közelben található dohányüzletbe a belevalóért. Látványos egyébként a paksi főutcán egymástól nem messze található három Nemzeti Dohánybolt.
A két eset pontosan leírja, mi a problémám: a nagy újraszabályozások közben képtelenség figyelni a számos kisebb, szabályozhatatlan apróságra. Ez nem csak Orbánéknak nem megy, másnak sem menne, és mindenki törheti a fejét, hogy mit tegyen. A „kormánytól vagyunk, segíteni jöttünk, tessék része lenni egy nagy, bürokratikus állami rendszernek”– nagyjából ez a recept. Ezután bonyolult hivatali utakat kell betartania olyanoknak, akik nem szoktak hozzá az állami szféra hierarchiáihoz, annak „nem én vagyok az illetékes, hanem a főnököm főnökének a főnöke, neki tessék levelet írni”-típusú válaszaihoz; és ahhoz, hogy nem nyilatkozhatnak – mint például a hatalmukat vesztett iskolaigazgatók. Hiba, tévedés beismeréséről persze szó sem lehet.
*
Tavaly ilyenkor arról írtam: éled a bal. Most azon pislogok, hogy Orbánék mennyire megőrjítették az ellenzéket és az ellenzéki médiát is. Olyan lett a baloldal, mint egy macska, aminek levágták a bajszát és dióhéjat kötöttek a lábára; így egyre gyorsabban szalad, elvesztve egyensúlyozó képességét, majd összeesik. Nem is tudom, hogyan kommentáljam még azt az osztódást és megújulást, ami végül a napokban létrejött nosztalgikus összefogáshoz vezetett. Welcome, Demokratikus Charta! A sok fontoskodás visszadobta a haladárokat 1993-94-be.
2013 a saját színvonalára korábban igen büszke baloldali-liberális humor eltűnésének, de legalábbis sasjózsefi szintre süllyedésének éve volt. Erről tanúskodnak az egyre gyakrabban gyártott hvg-s, galamusos és egyéb Fidesszel, jobboldallal, Orbánnal kapcsolatos, kényszeredetten kínos szóviccek. Bizonyára ezért vonult nyugdíjba Sas József is: látta, hogy életműve beérett.
Emellett a baloldalon, a kormánnyal szemben kritikusok oldalán egyre többen képesek a legnyakatekertebb magyarázkodásokra és elméletgyártásokra, csak hogy nehogy véletlenül egyet kelljen érteniük a kormánnyal, a jobboldallal. Erre a legújabb példa a német megszállás emlékműve, ami mivel nem fér bele a „fasiszta Orbán” koncepciójába, ezért valahogy kimagyarázandó. Mégpedig olyan abszurdumokkal, hogy az emlékmű nem a nácizmus ellen, hanem mellette foglal állást; vagy hogy ez csak áldozatnak állítja be hazánkat és így elhalasztjuk a szembenézést – amiből sosem elég –; vagy hogy majd oda járnak megemlékezni a náci hordák.
Vagy esetleg: emlékművet csak a társadalmi párbeszéd lezárásakor szabad állítani. Elképzelem, ahogy az illetékes deklarálja, hogy lezárult egy társadalmi párbeszéd. Ünnepélyes zászlófelvonás, a felek aláírják a közös véleményről szóló megállapodást. Most akkor akarunk párbeszédet, és az feltehetően igazából nem zárul le soha, vagy nem? És mi lenne, ha most elállnának az emlékmű megvalósításától: Nem hajlandó emlékművet állítani a náci megszállás emlékére Orbán.
*
Az új választójogi törvénynél különösen megfigyelhető a baloldal Orbán-ellenes érvelési kényszere: voltak, akik azt kifogásolták, hogy megnehezíti a kis pártok dolgát és így centralizál; mások viszont azon fanyalogtak, hogy az túl nagy teret ad az új indulóknak és ezzel megosztja a baloldalt. Mindenki válasszon ízlése szerint! Az utóbbi évek egyik számomra legszimpatikusabb intézkedése pedig a határon túliak szavazati joga, amivel régi adósságot törlesztett hazánk.
Tavasszal pedig jön a nagy teszt, választás 2014: kétharmad vagy feles többség; balos mozaikkoalíció hatalmas ellenféllel szemben, á'la Radičová-kabinet Szlovákiában; vagy újabb Orbán-kormány? Az interpretációs forgatókönyv régen kész lehet: számítok arra, hogy ha Orbánék nyernek, akárhogyan is, a baloldal Európa-szerte elcsalt választást fog emlegetni.
