„A centralizáltság kiszolgáltatottságot jelent. Milyen alapon volna kimondható, hogy nem így van? És milyen alapja van az abbéli optimizmusnak, hogy úgyse lesz baj? Régen volt errefelé háború, de ugyan ki mondhatja komolyan, hogy nem is lesz még száz évig? A reménykedés érthető. A tényként kezelés nem az.
Azt, hogy az energiacentrum egy atomerőmű, amely kis területű országunk közepén helyezkedik el, hogyan kezelheti bárki elhanyagolható részletkérdésként? Még ha a hiba esélye talán nem is nagy, az esetleges kártétel óriási, tehát a kockázat magas! És akkor említsük az emberi tényező kérdését. Ugyanott vagyunk. Hogy az atomerőmű (békében, földrengés nélkül, repülőbalesetek, öngyilkos merénylők és szabotőrök hiányában) biztonságos, az igazán megnyugtató. Az is, hogy a balesetek általában emberi mulasztásból fakadnak, hiszen a pszichológia szerint sokkal kevésbé tartjuk veszélyesnek az olyan helyzetet, amelyetkontrollálni tudunk... Az atomerőművet meg ugye mi, emberek kontrolláljuk, nem igaz? Hát igen, de legyünk már akkor tényleg realisták! Emberek működtetik az atomerőművet. Ez sajnos pont nemgarancia a biztonságra. De még ha a hiba esélye talán nem is nagy, a várható kártétel óriási, tehát a kockázat továbbra is magas! Ilyen kockázatok mellett miért nem születtek meg a decentralizálást irányzó, alternatív forgatókönyvek is?