Az ellenzék hosszú ágyazás, a paplanok felrázása és a párnák élükre állítása után éppen pizsamára vetkezik, és ellenállhatatlan vágyának engedve belefeküdni készül Orbán Vittorio ágyába.
„A sok ostoba, gyáva és/vagy önérdekű kvázi-politikus (úgy is mint rút, szibarita váz) készülődésével szemben az egyetlen épeszű ellenzéki stratégia egy minden erre hajlandóságot mutató bejegyzett pártra kiterjedő széles ellenzéki front megszervezése lenne, amit így is hívnának (szerencsére a PKP még nincs bejegyezve, nem kell leküzdenünk egy számunkra megoldhatatlan dilemmát, mondom opportunista módon). Az ellenzéki front, alkotmányos tömörülés stb. Torsa Matyi vagy Bokros vagy mások hasonló gondolatai mentén 500 napra jönne létre, a jogállam új intézményrendszere és az alapvető gazdasági törvények megalkotása céljából, erre szólna a választóktól kapott felhatalmazása.
A legtöbbek csatlakozása szimbolikus lenne, nyilván nem kaphatnának semmilyen helyet a listán, de megcsillogtathatnák józan eszüket és a nemzet iránti elkötelezettségüket, illetve abban a tudatban tehetnék meg a hozzájárulásukat, hogy minden résztvevő mandátumát szigorúan korlátoznák a választók (informálisan és erkölcsileg), magyarán az urak nem az ő hátukon másznának be a hatalomba, mert ez a hatalom nem arról szólna, mint eddig. Ezzel más irányt vehetne és kontúrt kaphatna ez a rettenetes ellenzéki nyűglődés, és talán, végre, egyszer mindenki a lényegről beszélne. Önmagunkat kell bekorlátozni ahhoz, hogy értékelhető dolgokra legyünk képesek. Bekorlátozhatjuk így, vagy megvárjuk, amíg a sanyarú valóság teszi.”