„− A személyes sorsa miként alakult azután, hogy lemondott az államtitkári posztról, majd tavaly júliusban, a földtörvény elfogadása után a frakcióból is kilépett?
− Nem vagyok Fidesz-tag, így ki sem kellett zárni engem. Nincs kapcsolatom az úgynevezett »nagyfiúkkal«, de nem is volt. Orbán Viktorral akkor beszéltem hosszabban, mikor felkért az államtitkári posztra. Az egyszerű frakciótagok egy része kifejezetten haragszik rám: rontok néhány karrierelképzelést, mert úgy gondolják, a földügyek talán a választási eredményt is befolyásolhatják. A másik kör inkább fél. Úgy gondolja, talán nem is alaptalanul, hogy ha a gyerekei jövőjét, családját, egzisztenciáját meg akarja tartani, akkor nincs más lehetősége, hallgatnia kell. Elkerülnek, látom rajtuk, hogy nem lenne kellemes, ha meglátnák őket, amint velem beszélgetnek. De érdekes: én a parlamentben a padsor szélén ülök, s amikor el-elmennek mellettem, van, aki megfogja a karomat, s megszorítja. Lopva, hogy ne vegyék észre. Hihetetlen, hogy egy képviselőnek ilyen módon kell kifejeznie a szimpátiáját. Nem jöhet oda a büfében hozzám, de mégis tudtomra akarja adni, hogy a lelkiismerete neki is mást mond. Elindítottam egy mozgalmat, a Tisztesség és Emberség Szövetségét, ami nem kevesebbet céloz, mint nyilvánosságot teremteni az ügyeinknek. Erkölcsi megújulásra van szükség. Az embereket rá kell ébreszteni arra, hogy az egyenes és igaz beszéd felette áll minden kuszaságnak. A jelenlegi politikai elit azonban erre a tiszta beszédre teljességgel alkalmatlan, a szavak és tettek egységét pedig nem is ismeri. A még szűkebb értelemben vett személyes sorsomról annyit, hogy mind az öt gyerekem Magyarországon él, itt próbál boldogulni, még ha olykor szélmalomharcot vív is. Tavaly év végén megszületett az első unokám. Ha azt kérdené, milyen sorsot látok előtte, azt felelném: folytatva a családi hagyományokat, bármi történjék, ő sem fog elmenekülni innét.”
