Betyárok

„Ennek két, egymással összefüggő tanulsága van. Az első: Orbán Viktor a szélsőjobboldali szavazókra is hajt, ezt többször is nyilvánvalóvá tette. Kormánya és pártszövetsége a szegény- és idegenellenes szóhasználatával, szimbólumrendszerével, a Horthy-rendszer ideológiai elemeinek felmutatásával, e korszak megszépítésével folyamatosan jobbra és jobbra araszolgat: csakhogy ha továbbra is középen akarja eluralni a teret, sosem lesz képes annyira jobbra tolódni, hogy azzal érvénytelenné tegye magát a szélsőjobboldalt. Vagyis mindig lesznek nála szélsőségesebb erők. Méghozzá – és ez a történtek másik tanulsága – éppen azért lesznek, mert a Fidesz–KDNP maga gerjeszti ennek társadalmi igényét: sokszor megtervezett, sokszor csak úgy adódó, épp abban a pillanatban jónak tűnő lépésével szítja a közhangulatot az általa uralt hírközlési eszközökkel, hol Brüsszel, hol a bankárok, hol a nép kiszipolyozására készülő nyugati erők folyamatos kárhoztatásával. Most szembesülhetnek azzal: igenis, hat, amit tesznek.

Meglehet persze, hogy más szempontból ez a hatékonyság jól is esik a kormánynak, például azért, mert múltunk vélt nagyjait előszeretettel emeli a jelenünkbe: köztük a betyárt, Rózsa Sándort is, akire születésének kétszázadik évfordulója alkalmából Ópusztaszeren emlékeztek. A most már Toroczkai vezette Ásotthalmon van egy fa, amelynek ágai közt, mondják, Rózsa Sándor is elbújt az őt üldözők elől. Az őt (szavakban) példaképüknek tekintő Betyárseregnek és a hozzájuk hasonlóknak már nem kell bujdokolniuk: elégedetten hűsölhetnek az árnyékában. Jelesre vizsgázott a kormány: megelevenedett a történelem, még ha nem is az a korszak.”