Harc a fasizmus és az antifasizmus ellen

„Mi e hirtelen nekibuzdulás oka? Alighanem a kormány elszánása, hogy egyszer s mindenkorra elejét veszi minden vádnak, amit zsidó ügyben rászórnak: egy ötmilliárdos gyermekholokauszt emlékhely előtt merje valaki azzal vádolni, hogy e téren bármi adóssága van!

A huszáros megoldás amúgy sem idegen a kormánypárt politikai kultúrájától: az elmúlt három évben megszokhattuk, hogy forradalmi lendülettel hajítják ki – enyhébb esetben – a régi kádereket, gyakran azonban a régi intézményeket is. Ott pedig, ahol a régi intézményeket nem olyan egyszerű bezárni (a tudomány, a kultúra, az emlékezés területén) hirtelen párhuzamos intézmények születnek a semmiből, a hatalomhoz lojális művészek, kutatók vezetésével, a hatalomhoz közelálló szellemiséggel és rendkívül nagyvonalú költségvetéssel. (…)

A kormány két világ között lavírozik. Az egyik világ az, amelynek kedvéért (vagy inkább: lecsillapítása végett) az intézmény létrehozásáról döntött: a roppant bizalmatlan nyugati média, a nyugati véleményformálók, politikacsinálók, valamint a hazai és külföldi zsidóság. Az ő köreikben mélyen él a meggyőződés, hogy a kormány – ha maga nem is antiszemita – az antiszemitizmust cinikus módon eltűri és használja.

A másik világ a kormánypárt hazai bázisa, a »nemzeti középosztály«, amely alapvetően a magyarság sérelmeit és szabadságharcát látja maga előtt, és nem magyar bűnökről, hanem magyar sebekről akar tudni.”