– Azokkal, akik egy igazságos világrendért küzdenek. Ez lehet egy ország, lehet egy közösség, lehet keresztény, lehet iszlám, lehet buddhista. A lényeg, hogy ne a globális liberalizmus szolgája legyen. Magyarország ma azokat nevezi a szövetségeseinek, akik tönkretették a gazdaságát, akik kihasználják az olcsó munkaerejét, akik elvették a piacait és megetetik vele a saját termékeiket, akik számunkra teljesen értelmetlen háborúkba kényszerítenek bennünket, akik a nemzeti hagyományainkba taposnak, akik rasszistáznak bennünket folyamatosan, akik nem tisztelnek bennünket. Jó ez nekünk? – kérdem én.
– Nem furcsa mégis egy ilyen iszlámbarát kijelentés egy keresztény ország keresztény értékeket hirdető pártjának római katolikus elnökétől?
– De. Pláne, ha félremagyarázzák. Ez a kijelentésem nem arról szólt, hogy az iszlám vallást támogatom a keresztény vallással szemben. Azt mondtam: az iszlám kultúrkör erősebben védi a saját tradícióit, mint a keresztény. Ez pedig tény. Bárcsak a keresztény egyházak is erőteljesebben és bátrabban védenék a nemzeti hagyományokat, bárcsak egyértelműen és határozottan elítélnék azt a szellemi-lelki környezetszennyezést, amit a liberalizmus ránk ömleszt. Többször elmondtam már, mint római katolikus, hogy nem helyes, ha az egyház megelégszik azzal, hogy ő csupán egy szociális intézmény, és közben hagyja a hazugságot tombolni. Az ideológiai harcot is fel kellene vállalni. Mindezt tehát nem a kereszténység ellen, sokkal inkább érte mondtam.”