Álcivil liberó éji dala

„A jobbikos persze büdös, dől belőle a hülyeség, még azt sem tudja eldönteni, hogy az iszlámnak vagy  a kereszténységnek drukkoljon két kurvázás között, meg van neki egy sajátos világlátása, amelyben álcivil, drogos pesti firkászok rágják széjjel a nemzetet. Nem jó társaság, de hát a részeg hajléktalant vagy az MSZP-szóvivőt is kevesen szeretik a buszon, viszont mégsem illik lerugdosni onnan. Van elég baja szegénynek.

Ugyanakkor viszont ha a jobbikos nemzettestvér ki van akadva az iparszerű lopáson – és ha az adóhivatalt érintő vádak igazak, akkor végül is erről van szó –, akkor máris elérkezett a kegyelmi pillanat. Ekkor átkarolhatjuk a vállát, belenézhetünk a szemébe, és mindketten örülhetünk, hogy végre valamiben egyetértünk. Még két sör, és a gyerekeink fotóját fogjuk mutogatni egymásnak. Aztán hazamegyünk, és megállapítjuk, hogy a jobbikos is ember, ő meg azt, hogy a pesti drogos firkász is az. Ezután még hideg verítékes felriadások következnek: időbe telik feldolgozni, hogy nem fekete és fehér a világ, hogy lehet igaza a szocinak és a turulistának is olykor. És hogy a vitáink mellett is meg tudunk egyezni néha, és nem akarjuk állandóan lámpavasra húzni, aki mást gondol.

Az se baj, ha az álcivil, drogos pesti firkász lesz az első, akinek megítélésében egyetért szoci és jobbikos. Már az is elég, hogy megtörje a sajnálatos debilitást, amely szerint vagyunk mi és az egész világ ellenünk; ennél egy fokkal már bonyolultabb, hogy vagyunk mi, vannak a komcsik, meg a drogos firkászok. Végül elszívjuk a rovásírással díszített békepipát, és megnyugszunk: liberálisok vagyunk mindannyian, akiknek belefér némi nézetkülönbség. Pesti drogos liberósok. És akkor érezzük jól magunkat, ha nem Hoffmann Rózsa találja ki, mit gondoljon a gyerekünk.

Vagy pörgünk az idők végezetéig azon, miért utáljuk egymást, és észre sem vesszük, ahogy a nevető harmadik hatalmon marad, kitalálja, mit gondoljon a gyerekünk, és végül ránk küldi az adóhivatalt, hogy beszedjék azt a pár száz milliárdot, amit a haveroktól nem kértek el. És közben büszkék lehetünk, hogy hűségesek maradtunk az elveinkhez.”