Nincs más harcmodor

„De ott tartottunk, hogy tévedés volna szimplán elszigetelt esetekként aposztrofálni a náculás jeleit. Konkrét, személyi összefüggés talán valóban nincs az esetek között, de hülye, aki nem veszi észre, hogy mi újság van. Hogy a demokratikusan választott Országgyűlésben is ott vannak a nácik, nem is kevés mandátummal, s hogy míg az egyik fő zsidófaló a folyosón intézné el a dolgokat, a másik, akinek természetesen szerkesztőként, de szerzőként sincsen semmi köze az ordas náci hírportálhoz, a kulturális bizottságban zsidózik, amikor éppen kedve tartja. És ott fog ülni a következő ciklusban is, akad utánpótlás, hiszen a 18–29 éves fiatalok 14 százaléka a nácikra szavazna.

Lejjebb is ereszkedhetünk: véletlenszerűen választott menő, belvárosi szórakozóhelyen két perc simán elég, hogy cigányozásba, zsidózásba botoljon az ember. A zsidó negyed közepén is. Nem telik el úgy nap, hogy ne kelljen egyik-másik, amúgy jóravalónak tűnő Facebook-ismerős tiltásán, törlésén gondolkodni, mert az elkezd kampósorrúzni, cigányozni, vagy egyszerűen csak mocskos szemét náci oldalakat reklámozni. (Különben nincs is min gondolkodni ilyenkor.) Szombat hajnalban a főváros kellős közepén megütnek egy underground körökben mindenképpen ismert, tudottan zsidó fiút – mert zsidó. Azon kapja magát az ember, hogy szégyenkezik, amiért a körúti nonsztopos fiú cinkosan próbál összenézni vele, velünk, vásárlókkal, miután porig aláz egy cigánynak vélt szipus fiút, édes istenem, hát hová nézzek, hát hová nézzünk? Bele a szemébe. Nincs más megoldás. És köszönés, s ami fontosabb: vásárlás nélkül távozni. Kenyeret máshol is lehet kapni. Nácitól nem veszünk semmit, nácival nem fogunk kezet, nem tárgyalunk, még csak nem is beszélgetünk, nem akarjuk meggyőzni, mert a nácit nem lehet meggyőzni. Nácitól nem kérünk interjút, nácinak nem adunk lehetőséget, hogy elmondja mégoly népbarát terveit – mert a náci mocskos, és népbarátnak tűnő tervei is mocskosak, éspedig azért, mert ő maga náci, vagyis mocskos. Egyszerű ez.”