Levél a Magyar Református Egyház zsinatához

Főtiszteletű Zsinat!

Az elmúlt időszak eseményeinek felemlegetésekor nem mehetünk el szó nélkül a 2013. november 3-án, vasárnap a Budapest-Szabadság téri Református Egyházközség Hazatérés Templománál történtek mellett. Én az Egyházak Világtanácsának (EVT) a dél-koreai Puszanban tartott nagygyűlésén tartózkodva némi időcsúszással értesültem a fejleményekről.

E helyről is szeretném megköszönni Szabó István püspök úr határozott fellépését és sokunk nevében tett elhatároló nyilatkozatát. A püspök úr által, az egyház rendje szerint megindított fegyelmi vizsgálat egyértelmű jelzés az ügy kivizsgálására és elrendezésére. Erről már ott Puszanban is be tudtam számolni azoknak az európai egyházi vezetőknek, akik másfél-két nappal a történtek után, felháborodásuknak hangot adva jöttek hozzám és küldöttségünk más tagjaihoz.

Köszönettel tartozom a Dunamelléki Református Egyházkerület esperes-gondnoki közösségének is, amely múlt heti ülését követően szintén nyilatkozatban és határozottan lépett fel az istentiszteletbe oltott politikai rendezvény ellen és állította világos választás elé a gyülekezet lelkipásztorát, amikor ezt írta: „De egy lelkészt hite és elhívása, valamint egyházának kötelmei is korlátozzák abban, hogy szerepet játsszon napi és pártpolitikai összecsapásokban, és ne az üdvösség evangéliumának szempontjai szerint járjon. Aki tehát egy – akármennyire is igaz – politikai célt vagy mozgalmat akar közvetlenül támogatni, annak el kell hagynia a lelkészi hivatást, és politikussá kell lennie. Egyszerűen azért, mert Jézus Krisztus Igéje fölött egy lelkipásztor számára nincs több és más."

Püspök úr időközben levélben fordult a Zsinati Bíróság elnökségéhez, amelyben azt kéri, hogy jelöljünk ki egy olyan eljáró bíróságot, amely a rendezvényen részt vevő, más és más egyházmegyékben és egyházkerületekben szolgáló lelkipásztorok ügyét egyben tárgyalja. Erre a kérésre azt kell válaszoljuk, hogy bár egyetértünk azzal, hogy amennyiben más egyházkerületek lelkipásztorai is részt vettek a rendezvényen, akkor az ő felelősségüket is tisztáznia kell az illetékes egyházi hatóságoknak, de ez nem feltétele annak, hogy az esemény részleteit és az esemény színhelyéül szolgáló templom parókus és igehirdető lelkészének a felelősségét az illetékes egyházmegye és egyházkerület hatóságai tisztázzák. Éppen az ügy súlyossága indokolja az akkurátus és fokozatos egyházjogi eljárás szükségességét. Ugyanakkor valóban fontos lenne, hogy a rendezvényen részt vevő lelkipásztorok fölött illetékes egyházmegyék és egyházkerületek a szükséges jogi lépéseket megtegyék az ügyek kivizsgálására.

Zsinatunk most mást nem tehet, minthogy vár az illetékes egyházi testületek által elindított eljárások lezárására. Tekintettel az ügy súlyára és egész egyházunkat érintő jellegére, valamint arra, hogy ifj. Hegedűs Loránt ügyében már több eredménytelen bírósági eljárás is zajlott hasonló megosztó jelenségek kapcsán, kérjük a Dunamelléki Református Egyházkerületet és a többi érintett egyházkerületet, hogy Zsinatunk következő, jövő tavaszi ülésén számoljanak be az ügyben tett lépésekről, remélhetőleg az ügy elrendezéséről.

Magukról a történtekről szólva ugyanakkor nem mehetünk el amellett a hisztériakeltés mellett sem, ami ennek a botránkozást keltő akciónak a nyomán a magyar közéletben és médiában ismét lábra kapott. Horthy Miklós történelmi szerepének reális megítélése társadalmunk egyik nagy kihívása, amely ügyben az elmúlt huszonöt évben sem alakult ki nemzeti konszenzus. Reformátusként igyekezett tenni egyházunkért, de nézetei, cselekedetei nem mindenben egyeztek a Szentírás tanításaival.

Az esemény kapcsán sokkal inkább kérdés, amivel meggyőződésem, hogy foglalkoznunk kell, hogy milyen jeleket, jelképeket használunk, használhatunk, engedhetünk templomainkba; egyáltalán lehet-e, református meggyőződésünk alapján, bárkinek is szobrot állítani a templom területén. És ugyanígy választ kell találjunk arra is, hogy református közösségünk elfogadhatónak tartja-e azt, hogy egyes helyi személyes vagy politikai szándékok nyomán az egész magyar református egyház értékvilága sérüljön, szolgálatának tisztasága és elkötelezettsége megkérdőjeleződjön.

Mert ami a kivizsgálást kezdeményezők, vagy az itt jelenlevők, a Zsinat magyarságát illeti, azt gondolom, senki nem kérdőjelezheti meg, hogy magyar nemzeti összetartozásunk és annak ápolása, nekünk magyar reformátusoknak kiemelten fontos. Károli Gáspár magyar nyelvű bibliafordítása, a Mohács után három részre szakadt magyarságot Erdélyben újraszervező és megtartó protestáns fejedelmek államszervező ereje, majd a XX. Században a határon túlra szorult magyarság identitásának megtartásával kapcsolatban az egyházra háruló szerep ékes példa minderre.
Mindezek hatását máig érezzük, mert mi is megtapasztaltuk az imádság és a közösség megtartó erejét, bátorítását a legnehezebb, egymástól elzárt időkben is. Meggyőződésem, és ezt igazolják vissza az elmúlt esztendők, hogy a majd' öt éve, 2009. május 22-én aláírt közös magyar református alkotmány úgy kapcsolt ismét zsinati, szervezeti egységbe bennünket Kárpát-medencei és diaszpórában élő magyarokat, hogy az példa tudott lenni a világban. A példaadás egyik ereje pedig éppen a reformátusság magyarságértelmezésében és annak megjelenítésében áll, vagyis hogy magyarságunkat nem kizáró, másokat kitaszító módon éljük meg, hanem elsősorban is ajándékként, amelyet Istennek megköszönve, egységünket átélve a bennünket körülvevő világ békességére szeretnénk fordítani. Ez az az örökség, ami református nagyjainkról reánk szállt, ez az a felelősség, amely szívünkbe van írva.

Budapest, 2013. november 14.