Egy friss tanulmány bizonyította a nyilvánvalót: a német újságírók kétharmada baloldali
A Zöldek a lakosságon belüli támogatottsághoz viszonyítva körülbelül négyszer akkora arányban képviseltetik magukat az újságírók között.
Mit keres az ügyész közvádlóként egy alapvetően magánvádas bűnügyben?
„A büntetőeljárási törvény szerint az alapesetben magánvádas rágalmazás és becsületsértés közvádra üldözendő, ha azt hivatalos személy sérelmére hivatalos eljárása alatt, illetve emiatt, vagy hatóság sérelmére hivatali működésével összefüggésben követik el. Hivatalos személyek többek között az országgyűlési képviselők, a kormány vezető tisztségviselői, és a közhatalmi, államigazgatási feladatot ellátók. Vagyis mindazok a politikusok (egyben közszereplők), valamint a közhatalom egyéb gyakorlói, akik tevékenységéről az újságíró általában tényfeltáró cikket, publicisztikát ír és végzi a sajtó létfontosságú feladatát: tájékoztatja a közvéleményt, közreműködik a különböző vélemények továbbításában és ütköztetésében, a hatalmon lévők ellenőrzésében. A hivatalos személyek tehát a hazai szabályozásban kiemelt büntetőjogi védelmet élveznek akkor, amikor feladatuk ellátásával kapcsolatban éri őket sérelem. Ez a védelem azzal is jár, hogy az ügyben elég csak feljelentést tenniük, ezt követően a nyomozást a rendőrség végzi, a vádat pedig az ügyészség képviseli, közpénzen. Spirk ügyében az ügyészi fellépésen tehát nincs mit meglepődnünk. A fellépés a hatályos szabályozás szerint törvényes, a kérdés az, hogy alkotmányosan védhető-e.
Néhány kivételtől eltekintve az alsóbb fokú bíróságok gyakorlata jó irányba haladt, a Spirkéhez hasonló ügyekben gyakran születtek társadalomra veszélyesség hiánya miatti felmentések. De míg szerencsésebb esetekben a bírói felmentésre sor kerül, addig is átlagban minimum két év eltelik, az újságírót közben rabosították (ujjlenyomatot vettek tőle stb.), gyanúsítottként, vádlottként többször kihallgatták. Meggyőződésem, hogy az ügyészségnek gyakran már a feljelentés alapján elegendő információ áll rendelkezésére ahhoz, hogy az eljárások egy részét a kezdeti fázisban – bűncselekmény hiányában – megszüntesse. De a Spirk-ügy is azt mutatja, hogy a tendencia nem ez, sőt. Nem sok jót ígér, hogy mai döntésében a Kúria helyt adott az ügyészség indítványának és a helyes döntést hozó másodfokú bíróságot új eljárás lefolytatására kötelezte, mondván, nem indokolta kellően, hogy az újságíró valóban jóhiszeműen és a tőle elvárható gondossággal járt el. Jogállamban a vádlónak kellene az ellenkezőjét bizonyítania.
Végül a politikai vitakultúrára visszatérve: valóban, miért is elégednének meg a politikai döntéshozók sajtóhelyreigazgatással vagy klasszikus személyiségi jogi perrel, melyben ügyvédet kell keresni, fizetni, esetleg tárgyalásokra járni, perveszteség esetén pedig perköltséget fizetni? Ott a büntetőeljárás, csak el kell indítani, a többit pedig az ügyészségre lehet bízni.”