„A legtöbb úgynevezett értelmiségi megszólaló – a Sólyom Lászlótól Puzsér Róbertig terjedő, meglehetősen széles skálán – mintha kötelességének érezné, hogy szóvá tegye a hazánkat sújtó megosztottságot és a »háborús logika« szerint egymással szemben szerveződő táborokat ostorozza.
Lehet abban valami: számos kérdésben szót tudnánk érteni azokkal, akikre ma mint legyőzendő ellenfelekre tekintünk. De vajon vannak-e olyan kérdések, amelyekben kimerültek az egyetértés lehetőségei? Amelyekben a tények és körülmények ismeretében immár nyilvánvaló: ellenérdekelt fél áll velünk szemben, aki végső soron elpusztításunkra, életfeltételeink felszámolására törekszik?
Ha így van, akkor értelemszerűen a »háborús logika« a legalkalmasabb arra, hogy a kialakult helyzetet leírjuk. Ebben az esetben akkor követünk el életveszélyes tévedést, ha pusztán vitapartnerként tekintünk azokra, akik valójában könyörtelen ellenségeink. Az alábbiakban öt olyan területet sorolunk fel, ahol - úgy tűnik - indokolt a háborús helyzetként értelmeznünk a kialakult helyzetet. (...)
A címben feltett kérdésre válaszolva tehát: igen, háború van, és ezért számos esetben nagyon is alkalmas a helyzet leírására a »háborús logika« szóhasználata.
Ezt a megállapítást illő árnyalnunk, már csak azért is, mert a fentiekben meglehetősen gyakran és lendületesen használtuk az »ellenség« szót. Ez nem jelenti azt, hogy borotvaéles vonallal kettéválaszthatnánk a világot, mellyel végérvényesen kijelölhetjük, hogy ki az ellenség és ki a barát. (Ha megvizsgáljuk a lelkiismeretünket, még akár az is kiderülhet, hogy minket magunkat is kettévághat ez a vonal...) De ha nincs is jogunk kimondani valakiről, hogy jó vagy rossz ember, azt gyakran meg tudjuk állapítani, hogy jó vagy rossz ügyet szolgál-e éppen. A frontok kialakultak, és elég egyértelműen meghatározható, hogy honnan fenyegetnek támadások. Jól tesszük, ha felismerjük a veszély súlyát, és felkészülünk a védekezésre. Ezen múlik, hogy világunk, a mi kedves nekünk, milyen lesz tíz, húsz, ötven, száz év múlva.”