A leállás bele van kódolva a rendszerbe

„A Szovjetunió összeomlása óta az USA-nak nincsen igazi versenytársa. Amerikában a politikusok és az emberek hozzáállásában érezhető egyfajta arrogancia, amellyel saját értékrendszerük felsőbbrendűségét hirdetik. A maximális szabadságjogokon és a piac mindenhatóságán alapuló társadalmi-gazdasági rendszer a legjobb, Amerika egy különleges ország, a világ minket irigyel – hangzanak a szlogenek.

De vajon mindig így lesz-e? A versenytárs-nélküliség és az arrogancia önteltséghez, ellustultsághoz, az pedig a teljesítmény romlásához vezet. A jelek már láthatóak. Nemzetközi felmérésekben az amerikai diákok egyre rosszabbul szerepelnek, egyre kevesebb az innovációt mérő amerikai szabadalmak száma, az iszonyatos mértékű egészségügyi kiadások ellenére az USA egyre lejjebb csúszik az országok között várható élettartam tekintetében. A legnagyobb gyárak Kínában vannak, a legnagyobb olajfinomítók Indiában, a legnagyobb repülőgépet Oroszországban gyártják. A világ lassan felzárkózik.

Míg az USA törvényhozása képtelen egy költségvetést elfogadni, addig Kína, Dél-Korea, Szingapúr és más országok agresszívan támogatják legversenyképesebb iparágaikat. Félreértés ne essék: Amerika ma még az egyetlen valódi szuperhatalom, messze a világ legbefolyásosabb szereplője, a demokráciát mélyen tiszteli és az állampolgárainak széleskörű szabadságjogokat biztosít. Az USA politikai rendszere azonban rendkívül megnehezíti az ország hosszú távú stratégiai érdekeinek érvényesítését. Mindeközben látszanak már azok a társadalmi kísérletek (Kína, Oroszország, Szingapúr), ahol a nemzetek polgáraiknak sokkal szűkebb szabadságjogokat biztosítva, sokkal korlátozottabb demokrácia mellett (vagy anélkül), de flexibilisebb stratégiaalkotással és bénító kompromisszumkényszer nélkül versenyeznek gazdasági és politikai befolyásért. Semmi nem garantálja, hogy hosszú távon az USA rendszere lesz sikeresebb.”