„Négygólos holland vezetésnél nem volt leányálom beállni. Ennek ellenére örültem, hogy pályára léphettem, cseppet sem izgultam, sőt, kifejezetten élveztem az elképesztő hangulatot, a remek körülményeket, és azt, hogy világsztárok ellen bizonyíthattam. Szerintem jól is szálltam be, első megmozdulásommal leszereltem Arjen Robbent, majd megelőztem egy csapattársát is. Sajnos az öngólommal mindent lerontottam. Az ominózus beadásnál éreztem, hogy Robben mögöttem van, ezért szögletre akartam fejelni a labdát. Úgy éreztem, hogy jóval a kapu vonalán túl állok - nagyot tévedtem. Szörnyű érzés volt, amikor a hálóba vágódott a labda, nem akartam hinni a szememnek, a földre rogytam. Odajött hozzám Robben, és vigasztalásként megpróbált felhúzni. Nem fogadtam el a segítséget, nem akartam kimutatni, hogy megtörtem. Mert egy kicsit bizony megtört az öngól, ezután nem úgy ment a játék, mint előtte. Hibáztam, de már nem tudok mit csinálni, muszáj továbblépnem. Nem olvasgatom a különböző internetes hozzászólásokat, azért eljutnak hozzám a vélemények, tudom, sokan bűnbaknak kiáltanak ki. Erre azt tudom mondani, hogy a szerencsétlen öngólt leszámítva s nem játszottam rosszul, másrészt ha kiélezett szituációban, szoros eredménynél hibázok ekkorát, sokkal rosszabb lenne a helyzet. A hollandok egyébként nem is sebességben, hanem elsősorban gondolkodásban voltak gyorsabbak nálunk. Szombaton hazajöhettünk, ismerősök barátok vigasztaltak, biztattak, mondván nem miattam kaptunk nyolc gólt, csináljam tovább a dolgomat, és Artner Tamás is felhívott. Úgy hallottam, Kuttor Attila az Illés Akadémia edzője játékosainak azt mondta, minden akadémistának kívánja, hogy világsztár segítse fel. Nagyon sajnálom, hogy Egervári Sándor szövetségi kapitány lemondott, sokat köszönhetek neki, nála lettem válogatott. Ha úgy látta korrektnek, hogy távozik, azt el kell fogadni.Nekünk pedig el kell felejtenünk a múltat, és meg kell vernünk Andorrát. Amíg halvány esélyünk van a második helyre, nem szabad feladnunk, de a sorsunk már nem a saját kezünkben van.”