Nekem mindent Magyarország adott

„Visszatérve Magyarországra, a Színművészetin végeztél. Jelent bármilyen előnyt neked, hogy nem azt a képzést kaptad, mint a veled együtt próbálkozó több száz másik rendező?

Utálom a politikát, és utálom mind a két oldalt a politikában. Úgyhogy nem akarom, hogy ezt politikai propangandadumának vegye bárki. De nekem mindent Magyarország adott. A szakmámat, a feleségemet, a családomat. Minden Magyarországról vagy Erdélyből jött. Egyszer valaki azt írta rólam, hogy nekem csak azért sikerült Amerikában dolgozni, mert igazából én amerikai vagyok. Ezt volt a legnagyobb faszság, amit valaki mondott rólam. Pont azért dolgozom itt, mert magyar vagyok. Büszke vagyok arra, hogy Magyarország adta nekem, amit adott. A Színművészeti Főiskola volt az utolsó olyan időszak az életemben, amikor olyan korombeli emberekkel voltam körülvéve, akik filmrajongók, akik mindent fel akarnak áldozni azért, hogy filmeket készítsenek. A mai napig nagy boldogsággal gondolok vissza arra az időszakra, amikor nem volt tétje semminek, senki nem ismert, nem volt fikázás, nem voltak hátsó gondolatok. Közösséget adott nekem, barátokat a mai napig.

Fenyő Ivántól Kamarás Ivánon át Bordán Liliig sok magyar próbálkozik Hollywoodban. Te jó pár amerikai filmmel a hátad mögött tudsz nekik bármiben segíteni?

Annyit tudok segíteni, hogy ha tehetséges emberről van szó, és pont van egy filmem, akkor próbálom őt bevinni. Pár színészt említettél, közülük Kamarás Ivánt 18 éves korom óta ismerem. Ő az egyik olyan srác, függetlenül attól, hogy mi lett belőle, milyen filmekben szerepelt, aki ugyanúgy mint én, 18 évesen, pattanásosan álmodozott arról, hogy majd egyszer mi lesz. Bármikor találkozom vele, hiszen gyerekkori barátom, de a többieket nem ismerem. Úgy persze nem tudok senkinek segíteni, ha nekem sincs munkám. Fel tudok hívni egy castingügynököt, hogy van egy tehetséges magyar színész, de ez nem segítség. Munkát akkor tudok adni, ha dolgozom, és tehetséges az illető. De nem a magyarsága, hanem a tehetsége miatt választom a stábba. Az egy pluszpont, hogy van egy furcsa, titkos, közös nyelvünk.”