Sodródó Obama

„Most itt áll, miután belejátszotta magát az intervenció egyirányú utcájába, s tanácstalanságában – nem utolsósorban időt nyerni akarván – már terítené a felelősséget a törvényhozásra. Sodródó és erőtlen benyomást kelt odahaza és külföldön is. Például akkor, amikor a Bush-időkben hűséges pulikutyaként viselkedő Nagy-Britanniát sem tudja maga mögé állítani, vagy amikor az Aszad-rezsimet oldalán jobb híján a jelentőségükről és katonai erejükről nem éppen híres balti országok vezetőivel fenyegeti. Obamának idejében el kellett volna döntenie, hogy a szép, igaz, kissé utópisztikus ideák, mint a világbéke mellett száll síkra, befelé fordulva a válságjelenségek felszámolására, az Egyesült Államok hatalmának normalizálására törekszik, vagy a liberális intervencionista vonalat erősíti, mert a kettő bizony nem megy egyszerre. Nem lehet az atomfegyvermentes világról papolni, az irakit rossz háborúnak minősíteni és kivonulni, ugyanakkor minden korábbinál intenzívebb globális drónháborút vívni, leleplezett elektronikus kémprogramot védeni, Líbiában eltávolítani Kadhafit, Szíriában pedig – hogy elérjünk vezércikkünk témájához – hallgatólagosan-éppenhogy-közvetve támogatni a lázadókat. A határozatlanságban született döntések, vagy a döntések elodázása előbb-utóbb visszaüt, és ezt láthatjuk most, amikor nem véletlenül lehet olyan benyomásunk, hogy ez a kocsis bizony fut a kocsija, s lovai után. (...)

Ha Obama úgy másfél hét múlva belő Szíriába száz-kétszáz robotrepülőgépet (addigra javarészt kiürített kormányzati objektumokra), és ott megáll, a legkisebb rosszat választja, megőrizve tekintélyének maradékát. Ha az Aszad-rezsim, Irán, a Hezbollah, Oroszország ezt higgadtan viseli, talán megúszható az eszkaláció is. A baj csak az, hogy a történelemben már nagyon sok súlyos konfliktus bontakozott ki abból, hogy a kezdeményezők az »üzenet megértésére« és »megfontolt reakcióra« apelláltak. Hogy túl sok volt a »ha«.”