„Akinek iskoláskorú gyermeke van, esetleg »megbecsült« pedagógusként van szerencséje megélni az oktatáspolitika friss-ropogós, megújulást és jobbulást hozó változásait, és azoknak azonnali hatásait, első kézből származó tapasztalatai alapján könnyen el tudja dönteni, hogy az elhangzott szuperlatívuszok milyen mértékben tükrözik az oktatási rendszer jelenlegi, valós helyzetét. Hogy egyszerű megrendelőnek érzi magát a nevelési folyamatban, vagy partnerséget ápol az iskolával és beleszólása is van abba, hogy mi lesz a rábízott alapanyagból, esetleg úgy érzi, ideológiai felsőbbrendűségben szenvedő, küldetéstudattal megáldott politikusok szórakoznak legféltettebb kincsével.
E lehetőségek mögötti bizonyosságok tudatában, de anélkül is öröm volt hallani, ahogyan Hoffmann Rózsa hetvenes évekbeli MSZMP-s tanévnyitó beszédeinek update-olt, ömlengős turbóváltozatát előadta a - szerinte 1018-adik (?!) – (nemzeti) magyar tanévnyitón. Szögezzük le: az egri bazilikában vázolt, terjedelmes oktatási helyzetjelentésével ellentétben, ezúttal dicséretére legyen mondva, visszafogta magát. Nem úgy Balog páter, aki a pártközponti utasításoktól átszellemülve, az 50-es évek szóhasználatát kapta elő a mellényzsebből, és a szabotázsra gyanúsan rímelő megfogalmazásban szólította fel a pedagógusokat az alattomos, beszivárogni készülő gonosz erők elleni fellépésre.
Balog úr, álljunk meg egy szóra! Miféle ellenállás szivároghat be oda, ahol minden a legnagyobb rendben van? Ha jól értem amit mond, ez azt jelenti, hogy »beszivárogni«, órán politizálni csak a lojális, egészségesen jobboldali érzelmű pedagógusoknak szabad? Azt üzente netán, hogy a felnövekvő generációt abban a szellemiségben szükségszerű nevelni, amely szerint a bölcs vezetők bölcs döntéseit semmilyen körülmények között nem lehet megkérdőjelezni? Csak nem attól rettegnek önök, hogy ez a fránya, démoni ellenállás megmételyezi az ifjú NERtársakat már a bölcsődében, és ó, jaj, mi lesz, ha nem lesz mindből kötelességtudó békemenetelő?”