A szóvivő szabadsága

„A magyar párt-, kormány- és/vagy miniszterelnöki szóvivő szerepe az elmúlt egy évtizedben viharos gyorsasággal degradálódott egy beszélő papagájéra. A szisztémát ellenzékben a Fidesz vitte tökélyre, de láthatóan azt a mai ellenzék is nehezen tudja meghaladni. Általában nem is akarja. A szóvivők mindkét oldalon naponta többször felszólítanak valakit, hogy azonnal mondjon le, fejezze be a hazudozást, rágalomkampányt, népnyúzást vagy bármi mást. Teljesen terméketlen és hatástalan nyilatkozatok, amelyekkel már egy beszédíró szoftver is minden további nélkül el tudná látni az összes pártot és a kormányt.

A szlogenek, sémamondatok alapján nem lenne meglepő, ha ez már ma is így történne. Tisztára olyannak látszik, mint egy nagykoalíciós Habony–Werber-megállapodás. Csinálni kell egy alapszöveget, annak meg kell írni a fordítottját, majd be kell helyettesíteni a neveket. Oszt lehet a kasszához fáradni. Égni viszont annak kell vele, aki felolvassa, elmondja: a szóvivőnek. Nem hálás szerep, nincs meg benne az intellektuális kiugrás lehetősége. Inkább afféle közéleti fekete mosogató, hálával tartozik érte a párt, ha ezt a feladatot valaki huzamosabb ideig zokszó nélkül végzi. A hála rosszabb esetben az, hogy még tovább erodálhatja magát ebben a szerepben, vannak azonban olyanok, akiket a poszt a párt élvonalába repít, másokról pedig a szóvivőségük után kiderül, hogy nem beszélő robotok.”