Percepció és kreatúra

„Eörsi Mátyás cikkében még azt is mondja, hogy azt végképp nem bírja lenyelni, hogy Horvát János a Kádár-korszakban eltöltött riporteri éveit nem köpte le. Nem mocskolta a saját és társai teljesítményét. Nem hazudta azt, hogy a munkánkat minden szinten átszőtte a pártközpont parancsuralmi rendszere. És azért nem mondta, mert nem volt igaz. A kezek megkötöttségéről most nyithatnánk egy disszertációra elegendő szövegmennyiséget, de nem érdemes, elég annyit hozzátenni, ma sokszorosa a cenzúra annak, ami volt. Néhány tabu betartása mellett szinte mindenről készíthettünk filmet (én is), és elmondhattuk a televízióban (én is).

Mindezt tettük akkor, vállalva az esetleges seggberúgást, amikor Eörsi úr boldog külkereskedelmi jogtanácsosként vagy menő ügyvédként szenvedett a Kádár-korszak elnyomásától. Ha van indulat bennem, azért van, mert kedvelem Horvát Jánost, és nem engedem bántani (bár nem szorul a védelmemre), ráadásul igazságtalanul. A másik ok az, hogy évtizedeken keresztül magam is a Magyar Televízióban dolgoztam, és egyre jobban megutáltam azokat az embereket, akik a rendszerváltás után mindenféle koncért elárulták teljes életüket, összevissza hazudtak saját munkásságukról, szerkesztőségükről, és önmagukon kívül mindenkit kádárista, kommunista rendszerlakájnak tüntettek fel, névvel és névtelenül – nekem is jutott belőle.

Nem kétlem, hogy talán ezután a cikk után is lesznek jóakaróim, akik majd folytatják a mocskolódást. Ezúton is tudatom, hogy ez engem már régen nem érint, nem érdekel. Ezeket a fröcskölő, hazug embereket sajnálom, mert nem tudják, hogy akinek nincs múltja, annak jövője sincs.”