Az uszítóknak semmi sem jöhet jobban, mint az uszítás

„Ha összehasonlítjuk a két ország közéletét, azt látjuk, hogy Magyarországon jobbára kénytelen-kelletlen hallgatják meg a jobbikosokat, mert parlamenti pártként joguk van szélesebb nyilvánosság előtt is kifejteni a véleményüket, de például kisebbségpolitikai kérdésekben az úgy ahogy független hírszolgáltató intézmények egyike sem hívja meg őket szakérteni. Ezzel szemben Romániában a Corneliu Vadim Tudorok, a Gheorghe Funarok huszonnégy éve szennyezik a közvéleményt uszító, gyűlöletkeltő és kirekesztő őrültségeikkel, sőt, a román médiában Vadim és Funar már amolyan magyar szakértőkké váltak, hiszen a tévécsatornák általában őket kérdezik meg minden magyar vonatkozású ügy kapcsán, hogy a hozzájuk hasonlóan gondolkodó, de kevésbé notórius gyűlöletszítókat már ne is említsem. Vagyis míg a magyarországi közvélemény túlnyomó többsége, még a Jobbik-szimpatizánsok is tisztában vannak azzal, hogy a Jobbik egy szélsőséges, radikális párt, addig a romániai közvélemény számára a Vadimok, a Funarok amolyan szimpatikus és őszinte megmondóemberek, akiknek magyar- és kisebbségellenes kirohanásait titokban elégtétellel hallgatják a magukat mérsékeltnek gondoló román polgárok is. Így válik a szélsőségesség a román közgondolkodás szerves részévé, és ebből a szellemi vakságtól sújtott állapotból, úgy tűnik, nincs esély kikecmeregni. Ami már csak azért is rendkívül káros ránk nézve, mert a román politikum ebben a konkrét esetben (is) összemosta Vona Gábor agymenéseit a magyar kisebbség autonómiatörekvéseivel, azt próbálva elhitetni velünk magyarokkal, hogy ha autonómiát akarunk, akkor szélsőségesek, vagy hogy Traian Băsescut parafrazáljam, sztálinisták vagyunk.

Még szerencse, hogy a romániai magyar emberek zöme nem hisz sem Vona Gábornak, sem a román politikusoknak.”