„Ludassy Mária a 168 Órában kommentálta a Molnár Tamás Kutató Központ felállításának elmúlt hetekben megszületett kormányhatározatát. Állításaira a következőket kívánom válaszolni.
1. Molnár Tamás az Amerikai Egyesült Államokban az 1950-es évektől egyre jelentékenyebb intellektuális esszé mestere volt. Szoros kapcsolatban állt a korszak vezető alakjaival, sokakkal barátságot ápolt, s munkáit – amelyek száma 1500 fölött van – figyelem és elismerés fogadta. Molnár nyilván nem volt egy Chateaubriand vagy egy Toynbee; elsődlegesen éles látású esszéista volt. A magyar anyanyelvű, 1945 után amerikaivá lett alkotók között az ismertek és befolyásosak közé tartozott. Munkásságát ebben az összefüggésben kell látnunk, s ekként a tárgyszerű értékelés nem tagadhatja Molnár sajátos érdemeit.
2. 1992 után, amikor első könyve megjelent magyarul, Molnár rendkívül népszerű lett idehaza. Ezt kitüntetései, díjai bizonyítják, egyebek mellett a Széchenyi-díj is, amelyet Ludassy Mária is birtokol. Molnár az ELTE vendégprofesszoraként tanított egy évtizeden át; az MTA egyik fontos bizottságának tagja volt; ismert alakja egyes hazai értelmiségi köröknek, amelyeknek az értékét nem érdemes tagadni. Molnár neve összeforrt a külföldre kényszerült magyar értelmiségi alakjával, akit idehaza 1990 előtt szóra sem méltattak. Bármiképpen vélekedjünk is Molnár Tamás munkásságáról, neve mára szimbólummá vált. Ezért érthető, hogy a kormány erről a személyről nevez el intézetet. Párhuzamként említem, hogy Jan Patočka, az antikommunista ellenállás neves gondolkodója nevével a Cseh Tudományos Akadémia már az 1990-es években intézetet állított fel, amely a mai napig sikeresen működik.
3. Ludassy Mária minden alapot nélkülöző vádja az, hogy Molnár Tamás »a fehér jakobinizmus« képviselője lett volna, aki olyan társadalmat akart, amelyből »ki kell vetni a zsidókat, liberálisokat, szabadkőműveseket, sőt a reformátusokat is mint az idegenség megtestesítőit«. A rosszindulatú félreértelmezés súlyos esetét látjuk az idézet alkalmazásában. A mondat ugyanis Molnár 1999-es, a Modern Age hasábjain megjelent cikkében Maurras felfogását írja le, s azzal nemhogy közösséget nem vállal, hanem »súlyos akadályként,« »összeesküvés-elméletként« jellemzi, ugyanakkor szimptomatikusnak tartja. Véleménye egybevág azzal, amit a magyar olvasók már 1996 óta olvashatnak Molnár Az értelmiség alkonya című munkájában. E könyvben Molnár éppolyan kritikusan jellemzi Maurras-t, mint teszi ezt az angol nyelvű cikkben. Ezt a tárgyszerű ismertetést Molnár saját hitvallásaként elkönyvelni az a fajta hermeneutikai hiba, amelyet Molnár joggal tulajdonít a »borzalmas leegyszerűsítőknek«.”