Dachaui dilemma

„Kisebb vitát kavart Merkel kedd esti dachaui vizitje, amit a német ellenzék egy része a választási kampány ízléstelen részének minősített. A kancellár nemigen foglalkozott a kritikával, mint ahogy meghívója, a 93 éves Auschwitz- és Dachau-túlélő, amúgy szociáldemokrata Max Mannheimer sem. A gesztus nagyobb volt annál, hogy azt a napi pártpolitika szintjére silányítsák.

A meglepő mozzanat a történetben nem az, hogy Angela Merkel két bajor fellépése közben beiktatta a dachaui koncentrációs tábort és emlékközpontot. Ez állítólag a saját kérése volt, amikor meglátta a munkatársai által összeállított útitervet. Naivitás lenne azt gondolni, hogy nem játszott benne szerepet némi politikai számítás, hiszen tudni lehetett: ezzel Merkel egyértelműen ellopja a show-t szocdem kihívója elől. De még ez sem változtat azon a tényen, hogy ezt előtte egyetlen német kancellár sem tette meg. A szociáldemokraták mintha még kevésbé hajlottak volna az ilyen gesztusokra, mint a kereszténydemokraták. Külföldön más térdet hajtani, de otthon, a saját múlttal, a saját bűnökkel, a saját szégyennel és felelősséggel szembenézni még mindig sokkal nehezebb.

Mélységes fájdalommal és szégyenérzettel állok itt – mondta rövid beszédében a kancellár, aki később, a sokat bírált választási sörsátorban is hangsúlyozta: nem szabad megengedni, hogy a szélsőjobboldali, radikális eszmék ismét megerősödjenek Európában. Nem szabad megengedni, hogy vallása, származása, bőrszíne, politikai nézetei miatt bárkit is üldözzenek. Ez már a felnövekvő generációk felelőssége, és ez alól senki sem bújhat ki, sem Németországban, sem Európában.”