Alternatív értelmezés Alföldi István, a királyához

„Most, hogy már mindenki szétnyáladzotta magát a témán, én is leírhatom az általam még sehol nem látott-olvasott-hallott értelmezést. (…)

Alföldi szerintem a darabbal tökéletesen megrajzolta a magyar (ellenzéki) szavazót. Ennek egyrészt nem tetszik a múltba révedő, tradicionalista-konzervatív, már-már törzsi vonásokat magán viselő Koppány-féle ideológiai vonulat. Másrészt nem tetszik a nemzetközi segítséget igénybe vevő, ugyanakkor az inkvizítor egyházzal is lepaktáló bábkirály, István sem. És nyilván, ebben az adott helyzetben nem lehet egyik vezetőt sem beazonosítani a mai magyar politika vezéralakjaival, de Alföldi egyetemesebb képet ad a magyar választóról. Annak ugyanis az éppen aktuális mindig rossz, mindig a másikra ácsingózik.

Alföldinek a békemenetes-nyugdíjas szavazókról is külön megvolt a véleménye: a Nagy Feró és Varga Miklós játszotta kötött mellényes, kordzakós-kordnadrágos, autóstáskás Trabant-tulajdonos regösök némi időskori bizonytalansággal, majd hatalmas lelkesedéssel éltették Istvánt. Énekeltek, zászlót lengettek, egészen addig, míg a hatalomnak szüksége volt rájuk – Alföldi ezzel a politikai elitről is kritikus képet festett.

Ráadásul a darabban egyébként is meglévő „társadalom-iróniát” is külön kihangsúlyozta a rendező. A magyar karrierista-köpönyegforgató politikusok tökéletes megtestesítői, Sur, Solt és Bese főurak jól látják a magyar választók mozgatórugóit: »Gyarló az ember – igazat mindig annak ad, ki többet ígér. / Gyarló az ember – ahhoz a párthoz áll, ahonnan többet remél«.”