Tartós közéleti világlátás

„A jobboldal régi mítoszaiba illesztve mesélem el ezt a történetet. (...) Tocsik és Horn is meghalt már, lehet röhögni, hogy bele bírtak bukni egymásba. Meg kell szakadni, tényleg: a Tocsik összesen nem volt milliárd!!! Tekintetesem uram, te ma hány Tocsikot tolsz egy óra alatt? Istenem, mekkora hülyék.

Pedig a Gyula, visszatérve, meg kell hagyni, mondott jókat. Mindenképp ő revitalizálta a kisemberek antikapitalizmusára építő, az államot később ismét túlterhelő jóléti gesztuspolitikát. Aztán meg ott van még a magunk részéről, nagyon is, a családcentrikusság. Úgy is értve persze, hogy semmi buzulás. Nem Nemzeti Színház ez, kérem. Hanem népi. Olyan plebejusforma. Tragédia dell’arte.

Mielőtt a ház elcsöndesedne, előpöndörödik nagy zsivajjal a gyereksereg. Egy-egy szárnyat-combot köllene nyújtani nekik. Ki egy népszerű könnyűzenei fesztivált, ki egy belvárosi klubot, ki egy autó-pályaszakaszt, ki egy megyei jogú várost karmol le magának. Jaj, hogy tevékenykedik máris a sok kis puja! Büszke szülőtekintet a jutalmuk, és néhány apró százmillió, csak úgy szárnypróbálgatásilag.

A zsivaj elül, végképp lehanyatlik valami nyugaton. Ezt követőn csönd honolása kerül sorra a táj tekintetében. Vonatfütty.”