A Kurucinfó zsidó marketingesei

„Soha jobbkor nem jöhetett volna a váratlan promóció. Az utóbbi egy-másfél évben a Kuruc törzsolvasóinak egy része is kezdett belefáradni a vasútállomások melletti talponállók szintjét alulról súroló orkozásba, kajmánozásba, és a hetven éves szélsőjobboldali cikkek copy paste-elésébe. Olyan ez már, mint egy tessék-lássék módon előadott kötelező gyakorlat a korcsolya bajnokságon: napi 10 cigányos hír, 5 zsidózás, meg bónusznak egy '44-es újsághír.

Most viszont sokan már csakazértis, dafke belájkolják a kurucokat, akárhányszor is tüntetik el őket a Facebook-ról. Mert érzik, hogy ez most nem arról szól, hogy jó hírportál-e Kurucinfó. Hanem arról: jogunk van-e – a jeles zsidó filozófus, Baruch Spinoza szavaival – azt gondolni, amit akarunk, és azt mondani, amit gondolunk.

A Kurucon nem egy veretes baromság látott napvilágot az elmúlt években – de ez senkit sem jogosít fel arra, hogy pusztán a véleményük miatt elhallgattassa őket. Egy olyan országban, ahol létezhet »törvénytelen vélemény«, ott nincs demokrácia. Akkor sem, ha a gondolatrendőrség inkvizítorai a demokrácia szent jelszavával az ajkukon fojtják bele a szót azokba, akik szerintük nem demokraták. Akkor sem, ha az áldozatok tényleg nem demokraták, mint a Kuruc szerkesztői, akik nyíltan vállalják, hogy szemben állnak a polgári demokráciának nevezett valamivel, amiben élünk. Lehet őket utálni ezért, lehet egyet nem érteni velük – de joguk van hozzá, hogy így érezzenek és ennek hangot is adjanak. Milyen szabadság az, amit kötelező szeretni?”