A békés buzizgatás hete

„Én nem vagyok a melegek házasodása mellett, valahogy számomra ez egy ismeretlen terület, de egy olyan terület, amivel nem biztos, hogy ki tudnék egyezni. De törekszem arra, hogy megértsem a vita mindkét felét. Kíváncsi vagyok az érvekre és ellenérvekre, miközben egyik oldalt sem vetem el. Tisztelem a meleg kultúrát, és ezerszer jobban érdekel, hogy milyen művészeti programok vannak a fővárosban. Jobban érdekel, mert a könyvespolcomon olyan homoszexuális írók vannak, mint Oscar Wilde, Thomas Mann vagy Coctaeu, de a CD-k között is van Freddy Mercury-tól lemezem, és Warhol képeit is szeretem. Mert ezekre az emberekre is úgy tekintek, mint emberekre. Nem érdekel, hogy milyen a szexuális hovatartozásuk. Éppen emiatt nem vonz semennyire sem a riói karnevált idéző felvonulás sem, mert ott sokkal inkább az kap hangsúlyt, hogy valaki meleg, semmint az, hogy ő valójában egy ugyanolyan ember, mint én.

De Magyarországon eddig sem jutunk el. Vagy buzi vagy, vagy homofób. Békésen elbuzizgatunk nicknevek vagy gondosan kiválogatott társaságok mögé bújva, ahelyett, hogy egyszer beszélnénk egy meleggel az érzéseiről, a helyzetéről. Aki pedig köcsögözik a neten, az ezzel a tettével ismeri el, hogy Magyarországon homofóbia van. Viszont valaki végre vehetné a fáradtságot, hogy megértse, egy heteroszexuálisnak mennyire furcsa helyzetet teremt, amikor kényelmetlenségbe kényszerítik akár a túlzott nyíltsággal, akár egy agresszív fellépéssel. Hiányzik a vitából az emberség és a kultúra.

A békés buzizgatás hete következik most, mert háttérbe szorul a kultúra, és helyette a hangoskodásé a főszerep. Megint.”